
Fotó: Gecse Noémi
Munkabeszüntetéssel, utcai megmozdulásokkal tiltakoznak a közigazgatásban dolgozók az egységes bérezési törvény ellen.
2017. május 22., 16:022017. május 22., 16:02
2017. május 22., 16:122017. május 22., 16:12
Szerdán beszüntetik a munkát a közigazgatásban dolgozók – jelentette be hétfőn Sebastian Oprescu, a köztisztviselőket tömörítő szakszervezeti szövetség (SNFP) elnöke. Mint mondta,
Amiatt elégedetlenek, hogy a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény tervezete nem ír elő külön bértáblát a köztisztviselők számára. Közölte továbbá, hogy a jövő héten – annak függvényében, hogy milyen formában kerül a jogszabály a kérdésben döntéshozó képviselőház elé – készek utcára is vonulni.
„A jelenleg vezető politikai erő fittyet hány Románia alkotmányára, kihagyja a bérezési törvényből a helyi közigazgatást, fittyet hány a köztisztviselők jogállását szabályozó törvényre, amely előírja, hogy a fizetések szintjét jogszabályok határozzák meg, nem pedig a helyi vagy a megyei közgyűlés. Ugyan megpróbáltuk korrigálni ezeket a kisiklásokat, úgy tűnik,
– jelentette ki Sebastian Oprescu.
A bérezési törvény jelen pillanatban a szenátus előtt van, miután a felsőház jogi bizottsága csütörtökön, háromnapos vitát követően, hat támogató és egy ellenszavazattal fogadta el a jelentést, négy tartózkodást is jegyeztek.
Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke hétfőn, a felsőház állandó bizottságának ülését követően bejelentette, hogy a keddi munkaprogramot meghosszabbítják délutánra is, s amennyiben erre szükség lesz, szerdán is folytatják a munkát, ugyanis
A végszavazást követően a törvény a képviselőház elé kerül, amely a döntéshozó kamara ebben a kérdésben. A kormány képviselőinek korábbi bejelentései értelmében a bérezési törvénynek már július elsejétől hatályba kellene lépnie.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!