
Az egyik legnagyobb veszteséget termelő állami vállalat a CFR, pedig támogatásban is részesül
Fotó: Tuchiluș Alex
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről, és több „alázatot” kért a részéről.
2025. július 24., 09:582025. július 24., 09:58
„Egy kis alázatra lenne szükség” – mondta Tánczos Barna a Mediafax hírügynökség szerint, hangsúlyozva, hogy bár egyetért azzal, hogy a CFR személyszállító ágazatának vezetői tisztsége nagy felelősséggel jár, nem indokolt a fizetésekkel való dicsekvés.
Tánczos Barna ugyanakkor beszélt arról is, hogy az állami vállalatok racionalizálásánál figyelembe kell venni azok stratégiai jellegét. Példaként a Nuclearelectricát és a Hidroelectricát hozta fel – ezek nyereséges vállalatok, ellentétben másokkal, amelyek támogatásokból élnek.
A Hidroelectrica több mint 4 milliárdos nyereséget ért el, és több mint 3 milliárdot utalt át az államnak” – húzta alá az RMDSZ-es politikus.
A kijelentésekre – mint ismeretes – olyan kontextusban került sor, hogy a CFR komoly pénzügyi problémákkal küzd, és a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti, ám minap Traian Preoteasa úgy nyilatkozott, két lakása van Dubajban, és a jövedelme meghaladja a havi 11 ezer eurót, azt állítva, hogy nem fizet havi részleteket. „Éhen kell halnom, mert állami alkalmazott vagyok?” – mondta Preoteasa egy sajtótájékoztatón.
Amint arról beszámoltunk, Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes kedden, a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagba foglaltakat ismertető sajtótájékoztatón elmondta: Romániában 266 állami vállalat összesen 2,5 milliárd lejes veszteséget termel, és ebből 2 milliárd lejt hét olyan vállalat, amely eközben állami támogatásban is részesült. A kormányfőhelyettes szerint ez a hét vállalat (részvénytársaság) a következő: a Román Vasúttársaság (CFR), az Electrocentrale Craiova, az Unifarm, a CFR teherszállító ágazata, a Termoenergetica, a Metrorex, valamint a Zsil-völgyi energetikai komplexum.

Romániában 266 állami vállalat összesen 2,5 milliárd lejes veszteséget termel, és ebből 2 milliárd lejt hét olyan vállalat, amely eközben állami támogatásban is részesült – vont mérleget Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes.
Másnap Ciprian Șerban közlekedésügyi miniszter bejelentette: tíz százalékkal csökkentik a fizetésüket a román állami vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători), valamint a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR Infrastructură) igazgatói. A tárcavezető Facebook-bejegyzése szerint
„Ez egy szükséges lépés, a felelősség és a szolidaritás egyértelmű jele” – fogalmazott bejegyzésében a miniszter.
Természetesen az igazgatóknak bőven marad így is, amit a tejbe aprítaniuk, elég, ha megnézzük, hogy mekkora fizetések vannak az utasszállító ágazatnál (a CFR nagyjából két hete nyilvánosságra hozott adatai szerint):
A Ciprian Șerban által szerdán bejelentettek értelmében ugyanakkor a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat arról is döntött, hogy alkalmazottai egy részénél bevezeti a négynapos munkahetet.

Tíz százalékkal csökkentik a fizetésüket a román állami vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători), valamint a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR Infrastructură) igazgatói – jelentette be szerdán Ciprian Șerban közlekedésügyi miniszter.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
1 hozzászólás