Hirdetés

Szerdán dönthet a Cioloş-kormány az egységes bérezési rendeletről

Várhatóan szerdai ülésén elfogadja a román kormány a közalkalmazottak bérezéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, miután sikerült közös nevezőre jutnia a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel a hétfői háromoldalú találkozón. 

Bálint Eszter

2016. június 07., 19:412016. június 07., 19:41

A megbeszélést követően Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter főként a tanárok fizetéséről beszélt, miután elsősorban a tanügyi szakszervezetek kifogásolták a kabinet terveit. A tárcavezető elmondása szerint a tanügyben dolgozók fizetése augusztustól nő első ízben, a második béremelésre pedig 2017 decemberében kerül sor – mindkét lépés a tervezett bérkorrekciók része. A sokat emlegetett, teljesítmény után járó bónuszok a tanügyben várhatóan 2018-tól járnak. Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke úgy számol, hogy az oktatásban dolgozók átlagosan 5 százalékos fizetésemelést kapnak.

Pîslaru fontosnak tartotta kiemelni, hogy a tanügyben egy olyan rendszert készülnek kialakítani, ami máris egy lépést jelent az egységes bérezés irányába. „Úgy hiszem, hogy ez a tény kulcskérdés. Persze azzal együtt, hogy a kezdőkre tevődik a hangsúly, azokra, akiknek a legalacsonyabb a fizetése\" – magyarázta a munkaügyi tárca vezetője. Arról, hogy összességében menynyi költségvetési forrást von el a közalkalmazottak egységes bérezését előkészítő sürgősségi kormányrendelet, Pîslaru azt mondta, 800-900 millió lejről van szó az idei év utolsó négy hónapjában, jövőre pedig az egészségügyben dolgozók bónuszaival együtt sem tud 2,5-2,6 milliárd lejnél többet elbírni az államkassza.

A munkaügyi miniszter szerint a szerdai kormányülésen napirendre kerülő sürgősségi kormányhatározat-tervezet szerint idén augusztustól a közszférában dolgozók fele részesül „ilyen vagy olyan formában\" bérkorrekcióban. Mint ismeretes, a kormány korábbi tervei nem nyerték el a tanügyi szakszervezetek tetszését, múlt héten nagyszabású tiltakozó megmozdulást is szerveztek Bukarest utcáin, s azzal fenyegetőztek, hogy bojkottálni fogják a vizsgákat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés