2011. május 06., 09:502011. május 06., 09:50
Az expót Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Bogár Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének gazdasági attaséja, valamint Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozói szövetség elnöke nyitotta meg. Bagoly Miklós elmondta, az idei vásár egyik jellegzetessége a zöld energia, ezért egy energiafűz-csokrot nyújtott át a polgármester-helyettesnek. Az expó ideje alatt a Zöld Energia Egyesület tagjai minden két órában bemutatják, hogyan állítják elő az energiafűzből a tüzelőanyagot. A környezettudatosság jegyében a bemutatkozó autókereskedőknél a hibrid, vagyis elektromos energiával és gázolajjal működő gépkocsikat is ki lehet próbálni.
Az új sportcsarnokban 400 négyzetméteren 70 standot alakítottak ki, ahol édességet, készruhát, szőnyeget, játékot, hangszereket, fény- és hangtechnikát, napkollektorokat, kazánokat egyaránt lehet vásárolni. A hagyományos termékek sem hiányoznak, elsősorban magyarországi termelők rukkoltak elő mangalicahúsból készült felvágottakkal, libazsírral és tepertővel, kisüsti pálinkával, mézzel, száraztésztával.
A szervezők szerint a kezdés meglepően nehéz volt, a jelentkezések lassan futottak be, ám végül mégis sokkal több cég jelent meg, mint tavaly. Az expót az elmúlt évben sújtotta leginkább a gazdasági válság, akkor hatvanra esett vissza a részt vevő cégek száma. Bár idén szinte megkétszereződött a kiállítók száma, a vállalkozók egyelőre nem tapasztalják a gazdasági fellendülés jeleit. Boér Lehel, a sepsiszentgyörgyi Depo építkezésianyag-lerakat társtulajdonosa lapunk kérdésére elmondta, még három-négy évig is eltart, amíg kilábalnak a válságból. Az egyetlen járható út, hogy a meglevő tőkét megőrizzék, szélesítsék a termékskálát, és a válság ellenére újabb befektetésekkel hódítsanak nagyobb piacot, véli az üzletember.
Sántha Éva, a Hunok Szőnyegbót társtulajdonosa is arról számolt be, hogy a túlélésre rendezkedtek be, 30 százalékos árengedménnyel, minimális nyereséggel kínálják termékeiket. Oláh Róbert, a magyarországi Rolem uszodatechnikai cég ügyvezetője is úgy fogalmazott, bár optimista, még nem érzi a fellendülést, az önkormányzatok befektetései is leálltak, két éve létrehoztak egy romániai céget is, de még nem indult jól be. „Ki kell tartani, túl kell élni, mi tovább próbálkozunk” – szögezte le a magyarországi üzletember.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!