2009. szeptember 08., 09:462009. szeptember 08., 09:46
Öt év alatt szinte megtriplázódott az állástalanok száma, hiszen 2004 júniusában még csak 2 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Jelenleg hivatalosan több mint 8 ezer szatmárinak nincs munkahelye, ám ez a szám a valóságban jóval nagyobb, hiszen sokan nem szerepelnek a nyilvántartásban. A munkaelosztó hivatal munkatársai az idei év első felében csaknem 7 ezer szatmárival léptek személyes kapcsolatba, és a különböző fórumok révén majdnem 3 ezernek sikerült állást találniuk.
A növekedő mutatókhoz az is hozzájárul, hogy a térségből kivételesen sokan dolgoznak külföldön, akik a gazdasági visszaesés miatt tömegesen vesztették el nyugati munkahelyüket, majd hazatértek. Ezen kívül több Szatmár megyei cég készül kollektív elbocsátásokra: a tasnádi Kerámia Kft. 48 munkásától, a szintén tasnádi Secea vállalat pedig 11 dolgozójától kénytelen megválni. A megyeközpontban működő, svéd tulajdonban lévő, háztartási gépeket gyártó Electrolux mamutcég szeptemberben újabb 90 munkatársát bocsátja el.
Augusztus végén 8104 szatmári volt munkanélküli, és közülük 4645-en kaptak állami támogatást. A hivatalos adatok szerint csaknem 3500 személynek nincs semmilyen jövedelme. A munkaelosztó hivatalnál jelenleg 386 szabad munkahelyet hirdettek meg, amelyből 280 a megyeszékhelyen található, és a legtöbb a textiliparban kínál megélhetési lehetőséget, míg 21 állásra felsőfokú végzettséggel rendelkezőt várnak.
A marosvásárhelyi Mobex bútorgyár 170 alkalmazottat bocsát el decemberig – jelentette be tegnap Reghina Fărcaş, a Maros Megyei Munkaerő-elosztó Ügynökség igazgatója. Szeptember folyamán összesen 253 személyt bocsátanak el különböző vállalatok Maros megyében, ahol a lakosság 6,5 százaléka állástalan, vagyis 0,4 százalékkal több, mint az előző hónapban. A Mobexen kívül a fafeldolgozás és a fémipar területén tevékenykedő vállalatok bocsátanak el alkalmazottakat.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.