
Böjte Csaba elmondta, a romániai iskolarendszer hiányosságait szeretnék kitölteni ezzel a kezdeményezéssel, hiszen jelenleg azoknak a tanulóknak, akik inkább mesterséget szeretnének elsajátítani, nagyon kevés lehetőség áll a rendelkezésére. „Pedig jó mesteremberekre nagyon nagy szükség van, el kell készíteni a székely termékeket, házakat kell építeni, használati cikkeket kell készíteni, és ez becsületes megélhetési lehetőséget biztosít mindenki számára, aki szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy gyerekeink különböző képességűek, van, aki a tudományokban jeleskedik, és van, akinek a Jóisten a kétkezi munkához adott tehetséget, ami ugyanolyan értékes a társadalom számára. Így támogatnunk kell gyerekeinket a kibontakozásban, nem feltétlenül beleerőltetni őket egy skatulyába” – fogalmazott Böjte Csaba.
Borboly Csaba a Hargita megyei főtanfelügyelő, Ferencz-Salamon Alpár képviseletében is üdvözölte a kezdeményezést, és támogatásáról biztosította azt. Mint hangsúlyozta, fontos, hogy megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyekkel hatékonyan ki lehetne tölteni ezt az űrt a közoktatásban, és legfőképpen olyan képzési rendszert alakítsanak ki, amely valós tudással rendelkező, önálló munkavégzésre alkalmas munkatársakat ad majd a Székelyföldnek. A tanácselnök szerint a már meglévő rendszerre kell ráépíteni a képzést, a megyei önkormányzathoz tartozó Hargita Megyei Művészeti Népiskola már foglalkozik mesteremberek képzésével, annak tevékenységét bővíteni lehetne újabb területekkel, illetve különböző helyszíneken lehetne kirendeltséget nyitni.
Román Sándor iskolaigazgató elmondta, sok szakemberrel, mesteremberrel felvették már a kapcsolatot, és az az általános tapasztalat, hogy nehéz olyan munkatársat találni, aki érti a dolgát, ismeri a szakma csínját-bínját, éppen ezért nagy az igény a jó szakemberek képzésére.
A megbeszélésen elhangzott, hogy kidolgozás alatt van az új tanügyi törvény gyakorlatba ültetésének módszertana, így még lehetőség van kiegészítések, javaslatok megtételére. Éppen ezért a Hargita megyei önkormányzat szakemberei olyan javaslatokat fognak kidolgozni és továbbítani a minisztériumnak, amelyek lehetővé teszik a szakmunkásképzés iránti igény kielégítését.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Keményen bírálja az állami költségvetés tervezetét a Kormányzati Alkalmazottak Szakszervezete (SAALG).