
Fotó: Thomas Campean
Rendkívül sok állami illetéket számolnak rá az eladott üzemanyagra Romániában: az Európai Bizottság legfrissebb összeállítása szerint az Európai Unió 28 tagállama közül az ország a tizennegyedik abból a szempontból, hogy az állam mekkora összeget szed be jövedéki adóból és általános forgalmi adóból (áfa/TVA) egy liter benzin, illetve gázolaj értékesítése után.
2016. május 05., 18:412016. május 05., 18:41
2016. május 05., 19:402016. május 05., 19:40
A Digi 24 hírtelevízió által közölt statisztika szerint ezer liter gázolaj eladásából az állam 423,31 euróval gazdagodik, ehhez képest például Ausztriában 409,64 euró, Dániában 423 euró, Spanyolországban pedig 367,98 euró kerül az államkasszába.
Románia ráadásul a közép-kelet-európai államok között is „előkelő” helyen szerepel: az ezer liter eladott üzemanyag után a magyar állam 359 eurót, Lengyelország 332 eurót, Csehország pedig 404 eurót szed be. Amennyiben a benzin értékesítéséből származó állami illetéket vesszük figyelembe, Románia a huszonkettedik a tagállamok között, Nyugat-Európában ugyanis nagyobb adókat vetnek ki erre a típusú üzemanyagra. Ezer liter benzin után a román állam kasszájába 454,18 euró kerül, ezzel az ország Magyarországot, Lengyelországot, Bulgáriát és Észtországot is megelőzi.
A tagállamok közötti eltérés akkor is szembetűnő, ha az államnak jutó részt százalékban fejezik ki: Romániában egy liter gázolaj végső árának 58 százaléka kerül az államkasszába, ugyanannyi, mint Ausztriában, ehhez képest a magyar állam az értékesítési ár 57 százalékát, Bulgária az 54 százalékát, Spanyolország pedig az 55 százalékát szedi be. A nyugati értékeket meghaladó illeték azért is bosszantó, mert – amint arról rendszeresen beszámolnak az illetékesek – Romániában az üzemanyag adó nélküli értéke is jóval magasabb például olyan államokhoz képest, amelyek nem rendelkeznek saját kőolajtartalékkal.
Románia így évek óta az elsők között szerepel Közép-Kelet-Európában az üzemanyag árának tekintetében: a gázolaj többe kerül, mint Spanyolországban vagy Ausztriában, ahol viszont az életszínvonal, illetve a fizetések jóval magasabbak. Noha év elején a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásokon 4 lej alá csökkent, az elmúlt három hónapban 11 százalékos drágulást jegyeztek, a benzin ára pedig 7 százalékkal emelkedett.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!