2011. április 15., 07:562011. április 15., 07:56
A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Duna-stratégiáját a tagországok külügyminiszterei szerdán Luxembourgban fogadták el a magyar elnökség irányításával, az általános ügyek tanácsának döntését június 24-én az Európai Tanács megerősíti, és ezzel a dokumentum magas rangra emelkedik. Magyarország az előkészítéssel segíti elő azt, hogy a lengyel elnökség alatt már a projektek megvalósításán lehessen dolgozni – jelentette ki a kormánybiztos.
A megvalósítás előkészítésével kapcsolatban Barsiné Pataky Etelka elmondta, hogy még a magyar elnökség alatt a koordinátorok által létrehozott munkacsoportok összegyűjtik a területükön futó projekteket, illetve megkezdődik a 2013-ig elindítható zászlóshajóprojektek kijelölése. Május 8–9–10-én Gödöllőn koordinátori találkozót szerveznek a Duna-stratégia-konferencia keretében, amelyre a nemzeti kapcsolattartók és a prioritási területek felelősein kívül meghívást kapnak a Balti-tengeri Stratégiában érintettek, az Európai Beruházási Bank képviselői is, június közepén pedig a finanszírozást tekintik át – közölte Barsiné Pataky Etelka. A kormánybiztos ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a térségben 2013-ig rendelkezésre álló és 2015-ig felhasználható uniós fejlesztési forrásokat és egyéb közösségi kereteket erre a célra is fel lehet használni, a stratégia mentén együttműködve jobb koordinálás valósítható meg.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!