2011. október 21., 10:132011. október 21., 10:13
Biró Rozália alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmagyarázta: a városi költségvetés mintegy fele származik az államkasszából, 10 százalékot érnek el a vissza nem térítendő támogatásokból származó összegek, 40 százalék pedig az önkormányzat saját bevétele, amely nyolcféle helyi adóból és illetékből áll össze. Az ingatlanadó, a bel- és kültelkek adója, a gépjárműilleték, a különféle engedélyek és jóváhagyások ára, a reklámfelületek bérleti díja, illetve a szállodai tevékenységekre fizetett helyi illeték tehát fontos része a megyeszékhely büdzséjének, hiszen a közszolgáltatásokat ebből finanszírozzák. Az elöljáró szerint ugyanakkor a mostani nehéz gazdasági helyzetben az is fontos, hogy a magánszemélyek és főképp a cégek ne roppanjanak össze a terhek alatt.
A frakció javaslatainak egyike az, hogy az önkormányzat ingatlankezelősége azonosítsa a be nem jelentett telkeket, illetve értékelje fel azokat mai árra – bár az is lehet, hogy egy-egy parcella ma kevesebbet ér, mint tíz évvel ezelőtt, ám Biró Rozália szerint még mindig annyi a bejelentetlen ingatlan, hogy a város csak nyerhet egy nagyszabású ellenőrzésen. Lényeges könnyítés volna mindazonáltal az a javaslat, hogy a mostanáig tisztességesen adót fizető, ám a válság vagy egyéb okok miatt ideiglenesen bajba került, nagy adóhátralékot felhalmozó cégek 2012 végéig haladékot kaphatnak adósságaik kifizetésére, és háborítatlanul folytathatják tevékenységüket, még akkor is, ha már elindult esetükben a végrehajtás. Ha jövő év december utolsó napjáig teljes egészében törlesztik hátralékaikat, mentesülnek a késedelmi kamat és a büntetőkamat alól. Huszár István önkormányzati képviselő, a költségvetési bizottság tagja azt mondja, Nagyváradon jelenleg 162 olyan vállalkozás van, amely a több éve gyűlő adóhátralékaira már 1000 lejt meghaladó késedelmi kamatot halmozott fel csaks ingatlan- és telekadóból, amire a kedvezménycsomag vonatkozik – a tartozások összértéke megközelíti a 3,5 millió lejt.
A javaslatcsomagot az RMDSZ már nyár folyamán kidolgozta, és reményeik szerint jövőre már hatályba is léphet. Távolibb terveik között szerepel a kedvezmények magánszemélyekre való kiterjesztése, illetve a hoteladó 3 százalékról 1 százalékra történő csökkentése. Az már most biztosnak tűnik, hogy jogi személyek ingatlanadója jövőre újabb 0,1 százalékkal egy százalékra csökken.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.