
Ettől a hónaptól Turisztikai Információs Központ működik a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren. Az iroda létrehozására tavaly márciusban írta alá a finanszírozási szerződést az önkormányzat – a projekt összértéke 327 ezer lej, ebből 118 ezer lejt felszerelésre költöttek.
2016. április 06., 18:132016. április 06., 18:13
2016. április 06., 21:112016. április 06., 21:11
Az értékből ugyanakkor 272 ezer lej a vissza nem térítendő támogatás, az önkormányzat önrésze 56 ezer lejt volt. Mint Bokor Tibor polgármester a megnyitón hangsúlyozta, a 90 négyzetméteres felület felújításával is nyert a város, hiszen nemcsak egy hiánypótló intézmény jött létre, hanem a főtér újabb patinás épületét sikerült helyreállítani.
Az elöljáró szerint az iroda megnyitása csak az első lépés, a következőkben azon kell dolgozni, hogy a látogatóknak minél többet megmutassanak Kézdivásárhelyből és a környékéből.
„A munkának akkor lesz igazi gyümölcse, ha a térségben a turizmusban jártas vagy a turizmusba befektető szakemberek, vállalkozók is az iroda mellé állnak, partnerként tekintenek rá” – szögezte le a városvezető.
Ennek érdekében egy átfogóbb szakmai beszélgetésre készülnek, amelyre meghívják a turizmusban vállalkozókat, a szállodák, panziók, rendezvényközpontok tulajdonosait, és közösen keresik majd arra a választ, hogy miként tudnak együttműködni, melyek lehetnek a kapaszkodók a turizmus fellendítésére. Az iroda jelenleg egy munkatársat foglalkoztat, hétfőtől péntekig 9–17 óra között tart nyitva, hamarosan viszont megoldják a hétvégi ügyfélfogadást is.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!