
Szélturbinákból és akkumulátorokból álló energiaparkot építenek. Képünk illusztráció
Fotó: Pexels.com
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján. Integrálja a szélenergián alapuló termelést és az energia akkumulátorokban való tárolását.
2026. június 24., 16:382026. június 24., 16:38
Galac megyében, Băleni-ben az ENGIE Romania az ENGIE csoport első európai hibrid projektjét fejleszti, amely integrálja a szélenergián alapuló termelést és az energia akkumulátorokban való tárolását – olvasható a cég közleményében. A beruházás értékét nem hozták nyilvánosságra.
A projekt egy 50 MW beépített kapacitású szélturbina-parkból és egy 5 MW teljesítményű, 10 MWh kapacitású akkumulátortelepből áll. A cég azt közölte, hogy az év végéig tervezi üzembe helyezni a létesítményt, amely hozzá fog járulni a megújuló energia hatékonyabb hálózati integrálásához és az energetikai rendszer rugalmasabbá tételéhez.
Az ENGIE a legnagyobb romániai gázszolgáltató, de az áramszolgáltatás területén is aktív, ügyfeleinek száma meghaladja a 2,3 milliót. A vállalat 2025-ben 9,516 milliárd lej árbevétel mellett 818,988 millió lej adózott eredményt ért el.
A Szeben megyei Sellenberk községben is folyik egy beruházása, amely egy 80 MW teljesítményű, 160 MWh kapacitású akkumulátortelep létrehozását célozza. Az ENGIE Románia az egyik legnagyobb európai energiaipari cég, a francia ENGIE leányvállalata, melynek 2025-ös árbevétele 71,9 milliárd euró volt.
A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés – jelentette ki szombaton Luca Niculescu kormányfő.
Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep révén csökkentené a kormány Románia energiafüggőségét – jelentette ki a kormányfő.
Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.
Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.
Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.
Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.
szóljon hozzá!