2011. április 21., 08:592011. április 21., 08:59
A MOL egyébként még tavaly júliusban jelentette be, hogy partnerével, az Expert Petroleummal (EP) sikeresen pályázott a 10. romániai kutatási pályázaton, amelyen megnyerte a Bihar megyei Almaszegen található EX-1, az Arad megyei Nagyágyán található EX-5, valamint a szintén Arad megyei kürtösi EX-6 blokkokat. A projektek operátora 70 százalékos részesedéssel a MOL, a fennmaradó 30 százalékot az EP birtokolja. A blokkok, amelyek összterülete 3434 négyzetkilométer, a román–magyar határ mellett helyezkednek el. A kutatási periódus két hároméves időszakra oszlik, amelyből a második fázis opcionális. A kezdeti munkaprogram 2D és 3D szeizmikus méréseket foglal magában, amelyet fúrási program követ. Az ígéretes olaj- és gázpotenciál mellett egyes blokkokban lehetőség van nem hagyományos (unconventional) kutatásra is – ismerteti a közlemény. A szerződések életbelépéséhez a román állam jóváhagyása szükséges. A közlemény idézi Áldott Zoltánt, a kutatás-termelés divízió ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy nemzetközi kutatás-termelési portfóliójukat Romániában bővíthetik, ahol már jelentős downstream (kiskereskedelmi) pozíciójuk van. Ferencz I. Szabolcs, a MOL Románia ügyvezető igazgatója hozzátette: a MOL-csoportnak hoszszú távú beruházási tervei vannak Romániában. A romániai upstream (kutatási és termelési) projektek felvétele, illetve a töltőállomás-hálózatuk és logisztikai létesítményeik fejlesztése tökéletesen kiegészítik egymást.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!