
2010. augusztus 23., 10:552010. augusztus 23., 10:55
Az elmúlt egy év során öt hazai sörfőzde zárta be a kapuit, köztük három nagy kapacitású és nagy hagyománnyal rendelkező: a hátszegi, az azugai és a balázsfalvi. Utóbbit e hónapban zárták be, aminek következtében 172 ember vesztette el a munkahelyét. A balázsfalvi sörgyárban azért állt le a termelés, mert a tulajdonos Bergenbier Rt. vezetősége úgy ítélte meg, hogy a cég ploieşti-i gyára képes kielégíteni a csökkenő keresletet. A gyárbezárások miatt 12 hónap leforgása alatt 2 millió hektoliterrel csökkent az éves sörtermelési kapacitás Romániában.
A gyártók azért voltak kénytelenek visszafogni a termelést, mert a kereslet nagymértékben csökkent. Tavaly 17,6 millió hektoliter sört adtak el idehaza, ami 13 százalékkal kisebb, mint az egy évvel korábbi fogyasztás. 2008-ban 81 liter volt az egy főre jutó hazai sörfogyasztás, míg egy évvel korábban még 93 liter. A csökkenő tendencia folytatódik idén is, az első fél évben 7,5 százalékkal esett vissza a sörgyártók forgalma az előző év azonos időszakához képest.
A romániai sörgyárak száma meglepően alacsony, figyelembe véve, hogy Magyarországon 55, Szlovéniában 22, Csehországban 128, Németországban pedig 1319 sörgyár és sörfőzde működik. A magyarázat abban rejlik, hogy a hazai piac több mint 95 százalékát 6 nagy cég uralja (Ursus Breweries, Heineken, Bergenbier, URBB, Romaqua és European Drinks), a kistermelők száma pedig minimális. 1999-ben még 55 cég foglalkozott sörgyártással, ám ezek többségét felvásárolták a nagyvállalatok. „Várható, hogy ismét megjelennek a kis sörfőzdék, ugyanis az adórendszer azoknak kedvez, akiknek az éves termelése nem éri el a 200 ezer hektolitert. Ezeknek azonban speciális termékeik kell hogy legyenek, ahogy az például Belgiumban is van” – nyilatkozta Shachar Shaine, az URBB vezérigazgatója.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.