
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Románia „Baa3” szintű, vagyis a befektetési kategória alsó szélén lévő államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a román makrogazdasági egyensúlytalanságok jelentős mértékű korrekciójával indokolva a lépést.
2015. december 12., 16:232015. december 12., 16:23
A nemzetközi hitelminősítő a péntek este Londonban bejelentett döntés fő tényezői között kiemelte, hogy a román külkereskedelmi hiány tavaly a hazai össztermék (GDP) 4,2 százalékára csökkent, jóllehet 2007-ben – a pénzügyi válság elhatalmasodása előtti utolsó évben – még meghaladta a 16 százalékot.
E folyamat révén a román folyómérleghiány is jelentősen csökkent, és tavaly már csak a GDP-érték 0,5 százaléka volt a 2007-ben mért 13,5 százalék helyett - hangsúlyozta elemzésében a Moody\'s.
A cég számításai szerint a zsugorodó folyómérleghiány eredményeként Románia nemzetközi nettó adóspozíciója a GDP arányában 60 százalék alá csökkent az elmúlt két évben, a hazai össztermékhez mért külső adósságráta pedig – amely 2010-ben 60 százalék körüli szinten tetőzött – tavaly már csak 50 százalék környékén járt.
Mindezt erőteljes gazdasági növekedés kíséri. A Moody\'s előrejelzése szerint a román gazdaság növekedési üteme reálértéken 4,1 százalék lesz 2016-ban az idei évre várt 3,5 százalék után. A hitelminősítő szerint a várható növekedési gyorsulás fő hajtóereje a magánszektorbeli fogyasztás és a beruházások robusztus bővülése, valamint a közszféra fogyasztási kiadásainak növekedése.
A román osztályzati kilátás javításának másik fő oka a 2009 óta végrehajtott jelentős költségvetési kiigazítás. Románia megmutatta, hogy nehéz gazdasági környezetben is képes és hajlandó a közfinanszírozás konszolidációjára, és ennek eredményeként az államháztartás GDP-arányos hiánya tavaly már csak 1,4 százalék volt a 2009-ben mért 9 százalék körüli deficit helyett - áll a Moody\'s londoni elemzésében.
A cég hangsúlyozza, hogy a román államháztartási konszolidáció üteme és mértéke meghaladta sok más EU-tagállamét, például Spanyolországét és Portugáliáét. A hitelminősítő szerint bár a román költségvetési politika várhatóan expanzívabbá válik az osztályzati kilátás szokásos érvényességi időtávlatában, a román államadósság-ráta azonban a robusztus gazdasági növekedés miatt korlátozott marad, és nem valószínű, hogy az évtized végére meghaladná a GDP-érték 45 százalékát.
A Moody\'s szerint ebben az összefüggésben kiemelendő, hogy a román gazdaság középtávú növekedési kilátásai jobbak sok más EU-országénál, beleértve Bulgáriát, Spanyolországot, Portugáliát és Magyarországot.
A Moody\'s a múlt hónapban szintén pozitívra javította az addigi stabilról a „Ba1” szintű – a befektetési ajánlású kategóriától egy fokozattal elmaradó – magyar szuverén adósbesorolás kilátását, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar államadósság valószínűleg a következő években is lefelé tartó pályán marad.
Indoklásában a cég kiemelte azt az álláspontját is, hogy javulnak a magyar gazdaság kilátásai, miután a felhalmozódott devizaalapú kinnlevőségek problémájának megoldásával jelentősen csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
szóljon hozzá!