Hirdetés

Pénzügyminiszter: óvatosan kell bánni az adócsökkentéssel és a béremeléssel 2012-ben

A kormány csak akkor csökkentheti az adók és illetékek szintjét 2012-ben, ha a gazdasági helyzet ezt lehetővé teszi, óvatosan kell bánni a közszféra kiadásaival, köztük a béremeléssel is – jelentette ki Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter.

Hírösszefoglaló

2011. október 18., 14:562011. október 18., 14:56

A pénzügyminiszter a szenátus költségvetési bizottságában annak kapcsán beszélt az adó- és bérpolitika jövő évi mozgásteréről, hogy az RMDSZ javasolta a fizetések és nyugdíjak összegének emelését 2012-ben. Mint arról tájékoztattunk, a szövetség honatyái felhatalmazták Kelemen Hunor elnököt, illetve Borbély László politikai alelnököt, hogy próbáljanak a kormányban megoldást találni arra, hogy jövőre kerüljön sor bér- és nyugdíjemelésre. Az RMDSZ-es honatyák azt is kérték, hogy a jövő évi büdzsében úgy alakítsák a beruházásokra szánt költségvetést, hogy jusson a fizetésekre és a nyugdíjakra szánt költségvetés növelésére.

Ialomiţianu azt mondta ennek kapcsán, hogy elővigyázatosságra van szükség, efféle intézkedéseket csak akkor lehet hozni, ha biztos, hogy megvalósíthatók. „A beruházások és fejlesztések szintjét nem csökkenthetjük, hiszen az ettől remélt bevétel- és munkahelyszám-növekedés előfeltétele az egészséges gazdasági gyarapodásnak” – mondta a tárcavezető.

„Nem szabad elhamarkodott döntéseket hozni, akkor sem, ha a jövő évben választások lesznek, nem szabad csökkenteni az adókat és növelni a kiadásokat anélkül, hogy biztosán tudnánk: mindez megvalósítható. Ezt meg kell érteniük a honatyáknak” – fogalmazott Gheorghe Ialomiţianu.

A következő időszakban Romániába érkezik a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttsége, hogy a jövő évi költségvetésről egyeztessenek a bukaresti kormánnyal.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés