2012. január 09., 08:362012. január 09., 08:36
Herman Rosner, a kamara elnöke kérését azzal indokolta, hogy a válság pusztító hatással volt a háromszéki gazdaságra, 2010-ben 2069 céget számoltak fel, kétszer többet, mint amennyi új vállalkozás alakult. A negatív trend tavaly is folytatódott, hiszen az első kilenc hónapban 1160 vállalkozás szüntette be végleg vagy időlegesen a tevékenységét, és csak 871 új kereskedelmi társaság jött létre. Rosner úgy látja, hogy az önkormányzatok által elkülönített keretből a cégek kiállításokon, vásárokon mutatkozhatnak be, honlapot készíthetnek, vagy minőségi bizonylatokat válthatnak ki, ilyen módon versenyképessé téve a vállalkozást. A kamara a sepsiszentgyörgyi költségvetésben a kultúra, a sport- és ifjúsági programok támogatására szánt összeget figyelembe véve, 300 ezer lejes lehívható alapot javasol a vállalkozói szféra segítésére. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere korábban úgy nyilatkozott, nyitott arra, hogy létrehozzák a javasolt alapot, azzal a feltétellel, ha a vállalkozók beleegyeznek az ingatlanadó növelésébe. Az adóemelésből származó különbözet kerülne a vállalkozók támogatására elkülönített alapba.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.