
Óvás. A török Mapa is elégedetlen a Meszes-alagutat is magában foglaló szakasz közbeszerzési eljárásának eredményével
Fotó: Facebook/Cristian Pistol
Óvás óvást követ az észak-erdélyi autópálya legnehezebb és legdrágább, Szilágy megyei szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményhirdetése után: az olasz WeBulid után újabb cég támadta meg az eredményt.
2024. november 22., 11:222024. november 22., 11:22
Az óvás a török Mapa nevéhez fűződik, amely a Nagyszeben és Pitești közötti autópálya második ütemét építi.
A fellebbezésben a Mapa elutasítja a pályázat nem megfelelőnek nyilvánítását, elismeri, hogy szerkesztési hiba történt az útszerkezettel kapcsolatos számításokban, de az Economedia által megtekintett dokumentumok szerint a CESTRIN – az országos közútkezelő, a CNAIR Műszaki Tanulmányok Központja – programjában is eltérő számítások voltak. A fellebbezésben szereplő óvadék összege 400 000 euró.
Mint arról beszámoltunk, az olasz WeBuild november 13-án nyújtott be óvást a közúti hatóság döntése ellen az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácsnál (CNSC), amelyben azt kéri, hogy érvénytelenítsék a török Makyol–Ozaltin konzorciumot győztesként kihozó eljárás jelentését.
Mint arról beszámoltunk,
„A Vaskapu–Zilah és a Zilah–Szilágynagyfalu közötti autópálya-szakaszok tervezését és kivitelezését a török Makyol Insaat Sanayi Turizm VE Ticaret AS – Ozaltin Insaat Ticaret VE Sanayi AS cégeknek ítélték oda, 6,62 milliárd lejes (áfa nélkül) összegért” – jelentette be Pistol.
A Vaskapu és Szilágynagyfalu közötti, a Zilah közelében a Meszes alatt megépítendő alagutat is magában foglaló szakasz hossza 41 kilométer.
Ha elkészül, ez lesz amúgy a leghosszabb romániai alagút – külön-külön mindkét menetirány számára, 2,89 kilométer –, illetve 65 viaduktot, hidat és felüljárót is meg kell építeni, melyek hossza összesen 13 kilométert tesz ki.
Amint arról korábban írtunk, a CNAIR október közepén zsinórban hatodszor halasztotta el az észak-erdélyi autópálya Zilah környéki, egy 2,8 kilométeres alagutat is magában foglaló szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetését.

Hiába hirdettek győztest az észak-erdélyi autópálya legnehezebb, Szilágy megyei szakaszának megépítésére kiírt pályázaton, az építés tovább csúszhat, miután az egyik jelentkező megóvta az eredményt.
A Makyol amúgy a Nagyszeben–Fogaras-autópálya (A13) négy szakaszán, valamint az A7-es autópálya egy szakaszán dolgozik egy másik török céggel, a Nurollal közösen.
Mint ismeretes,
Az infrastrukturális beruházások megvalósítását évek óta figyelemmel kísérő, civil szakértőkből álló Pro Infrastruktúra Egyesület szerint a folyamatos halogatás oka az volt, hogy nem áll rendelkezésre elég pénz, a kormány több építkezést hagyott jóvá, mint amennyi a legfőbb forrásban, a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló közlekedési programban – amely révén európai uniós forrásokból finanszírozzák a romániai sztrádaépítéseket – rendelkezésre áll.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!