Hirdetés

Összevonják a háromszéki turisztikai egyesületeket

Összevonja turisztikai egyesületeit a Kovászna megyei önkormányzat: a képviselő-testület e heti ülésén döntötte el, hogy elkezdik a folyamatot, amelynek során az Aquasic Közösségek Közti Társulást beolvasztják a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületbe.

Bíró Blanka

2017. március 02., 16:412017. március 02., 16:41

A megyei közgyűlést a Számvevőszék szólította fel, hogy ne finanszírozzon egyszerre több, turizmussal foglalkozó egyesületet. Grüman Róbert, a képviselő-testület alelnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az összevonás folyamatát egyelőre csak elindították, ám az csak akkor lesz végleges, ha megszületik erről a bírósági döntés. A költségvetés elfogadásakor még különálló lesz a két egyesület, ezért a tagsági díjat még mindegyiknek ki kell fizetnie a megyei tanácsnak.

Amint arról több ízben is írtunk, az Aquasic egyesület azért jött létre, hogy a Borvizek útja keretében épült kezelőközpontokat működtesse, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület feladata pedig elsősorban a térség népszerűsítése. A két szervezetnek azonban több közös célkitűzése van, a működésük összehangolható – érvelt az összeolvasztás mellett Grüman Róbert. Meglátása szerint ezzel csökkenteni lehet a költségeket, hiszen például már nem lesz szükség két külön könyvelésre, ugyanakkor a vezetői döntések is hatékonyabbak lehetnek.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciójának kérdésére Grüman elmondta, az elmúlt évben az Aquasic évi 600 ezer lej támogatást kapott a megyei tanácstól, míg a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületben a havi tagdíj hatezer euró, egy év alatt 72 ezer eurót fizettek be. Különben a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület nemrég csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Szövetségéhez (FAPT), az ernyőszervezetbe való tagfelvételről az Országos Turisztikai Vásáron (TTR 2017 Romexpo) tartott vezetőségi gyűlésen döntött a szövetség. A háromszékiek abban bíznak, hogy a közös népszerűsítés, a tapasztalatcsere segíthet abban, hogy minél több turista érkezzen Háromszékre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés