Hirdetés

Orbán: mélyíteni és szélesíteni kell az integrációt

Az Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap Katowicében, a 3. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján elmondott beszédében.

2011. május 17., 08:352011. május 17., 08:35

 A „lengyel Davosnak” is nevezett háromnapos rendezvénysorozatra mintegy 6 ezer lengyel és külföldi vendég érkezett, köztük vezető politikusok, üzletemberek, vállalkozók, menedzserek, tudósok, közéleti személyiségek. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke megnyitóbeszédében a rendezvénysorozat fő témái között említette az európai gazdaság versenyképességét, az energiabiztonságot, az EU-tagországok közötti szolidaritást és az Unió szomszédsági politikáját.

Orbán Viktor beszédében úgy véli, a következő 15–20 évben Közép-Európa lesz talán a világ legversenyképesebb régiója, az új európai termelési kapacitások itt fognak létrejönni, számos nagy nyugat-európai konszern itt fogja előállítani azokat a termékeket, amelyeket azután itt is értékesítenek. A mai Unióból – folytatta – hiányzik az a dinamizmus, lendület, amely első miniszterelnöksége idején, az ezredforduló táján volt tapasztalható. A gazdasági és pénzügyi válsághoz olyan súlyos problémák társulnak, mint az alacsony foglalkoztatottság, demográfiai gondok, magas államadósság. Ezért a magyar elnökség a legnehezebb témákat választotta magának: a közös európai gazdasági kormányzás létrehozását, új szabályozási rendszert a pénzügyi szektorban, a bővítés folytatását, a roma stratégiát, az EU belső kohéziójának növelését és a családpolitikát.

Orbán szólt az EU Oroszország-politikájáról, mondván, hogy csak idő kérdése, hogy az Unió kiegyezzen Oroszországgal, és megtalálja az együttműködés tartós struktúráját. A kelet-közép-európai országoknak azonban még ezelőtt meg kell teremteniük saját közép-európai együttműködésüket, az észak–déli irányú energetikai és közlekedési folyosókat, a közös energiabiztonsági rendszerüket, létre kell hozniuk saját közép-európai és pénzügyi finanszírozási intézményeiket, ki kell építeniük a közös közép-európai gazdasági térséget. Orbán szerint azok az államok lehetnek sikeresek, amelyeknek erős és megbecsült vezetőik vannak, és szükség van a foglalkoztatottság radikális növelésére, a nemzeti önbecsülés és a kulturális identitás megerősítésére. A beszédeket követő sajtóértekezleten Orbán egy közép-európai fejlesztési intézet vagy bank felállításáról beszélt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés