
A hódmezővásárhelyi önkormányzat a Heineken-termékek bojkottját javasolta az Igazi Csíki Sör gyártását betiltó bírósági döntés miatt.
2017. február 03., 23:352017. február 03., 23:35
2017. február 04., 10:012017. február 04., 10:01
Az alföldi város közgyűlése pénteken fogadott el határozatot erről. A felvetést az ülésen a térség országgyűlési képviselőjeként jelenlévő Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is támogatta.
A Bálint Gabriella (Fidesz–KDNP) által előterjesztett határozat felvezetése szerint Romániában a marosvásárhelyi táblabíróság betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását az eljárást kezdeményező Heineken cégcsoport kérésére, a versenytárs kizárása, ellehetetlenítése érdekében. Ezért a közgyűlés felhívja a hódmezővásárhelyieket, hogy ne vásároljanak Heineken-termékeket. A városban szeszesital-kereskedelemmel, árusítással foglalkozókat, vendéglátóipari tevékenységet folytatókat pedig arra kéri, hogy ne árusítsák a Heineken cégcsoport termékeit.
Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert álláspontja szerint a sör gyártója eltulajdonította a cég szellemi tulajdonát. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet. A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-ei ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását.
A Jobbik a Heineken-termékekkel szembeni bojkottra kérte az embereket a román védjegyvita miatt. A Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsa erre reagálva mérlegelésre kért mindenki, a bojkottot kiváltó esemény ugyanis szerintük teljesen független a magyarországi vállalattól, annak mintegy ötszáz dolgozójától, a több ezer hazai vendéglátós és bolti partnerétől, beszállítóitól.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!