
Fotó: Barabás Ákos
Módosította a kormány eheti ülésén a sokat vitatott, a faanyag értékesítésére vonatkozó szabályzatot, amely az állami tulajdonban lévő nyersanyag eladási árát határozza meg – jelentette be Cristina Palmer környezetvédelmi miniszter, aki hangsúlyozta, hogy a továbbiakban a végső árat kizárólag a piac fogja megszabni.
2016. február 04., 15:512016. február 04., 15:51
2016. február 04., 16:212016. február 04., 16:21
A tárcavezető rámutatott: muszáj volt sürgősen meghozniuk a módosító intézkedést, az elmúlt hetekben az árak miatt kialakult vita ugyanis gyakorlatilag leállította a fapiacot.
„Eddig mindössze 1,5 millió köbméter nyersanyagot sikerült értékesíteni a liciteken, ezzel szemben a korábbi években az idénynek ebben a szakaszában már a négymillió köbmétert is meghaladta az eladott mennyiség. Amennyiben a helyzet nem változik, az egyrészt az állami erdészet költségvetését, ugyanakkor mindegyik, az ágazatban tevékenykedő céget negatívan fog érinteni” – magyarázta Cristina Palmer.
A miniszter kifejtette: a kormány szerdai ülésén elfogadott dokumentum alapján a faanyag értékesítésére szervezett versenytárgyalásokon ugyan az állami erdészet, a Romsilva határozza meg a kiindulási árat, de a végső értéket a piac, azaz a tulajdonképpeni licit fogja szabályozni. A környezetvédelmi tárca vezetője emlékeztetett: a fával kereskedő vállalkozók az elmúlt hetekben főként azt kifogásolták, hogy a Romsilva által megadott eladási árak jóval magasabbak a korábbi évekhez képest, illetve sok esetben a külföldi értékeket is meghaladják.
A módosítás szerint a Romsilva a továbbiakban a köztulajdonú erdőkben lévő, még kivágatlan fák alapárát adja meg, ezt a piaci feltételek alapján határozzák meg, vagyis attól függően, hogy például milyen fafajtáról van szó, mennyire nehéz ehhez hozzáférni, illetve milyen módszerrel végzik a kitermelést.
A kiindulási árat az erdészet évente egy alkalommal változtathatja meg alapos indokkal, vagyis amennyiben ezt a piaci körülmények lehetővé teszik. Ez a fajta képlet, azaz az alapár előzetes megadása eddig csak a helyi hatóságok tulajdonában lévő fenyvesekre volt érvényes, mostantól viszont az állami erdők esetében is alkalmazni kell. A környezetvédelmi tárca által kezdeményezett módosítást megelőzően, múlt héten a minisztérium képviselői egy szakértői csoporttal egyeztettek annak érdekében, hogy mindenki számára kedvező megoldás szülessen.
Az intézkedést annak nyomán hozták, hogy körülbelül két hete több ezer faipari alkalmazott tüntetett Bukarestben: a megmozdulás résztvevői azt kifogásolták, hogy az állami erdészet a tavalyi árhoz képest 300 százalékkal drágította a liciteken a faanyagot. A fafeldolgozók ezért több versenykiírást is bojkottáltak, ez vezetett a piac leállásához.
Ennek nyomán a környezetvédelmi minisztérium kivizsgálást indított, illetve a piacot felügyelő Versenytanács álláspontját is kikérte, a két intézmény pedig megállapította, hogy a kikiáltási ár valóban túlzottan magas. A Romsilva azonban azzal védekezett, hogy ők csupán a kormány által tavaly elfogadott szabályzatot tartják be, ugyanakkor több ízben is jelezték, hogy a dokumentum zavaros, többféleképpen értelmezhető, és nehéz alkalmazni.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!