
Fotó: Transilvania Reporter
Az olasz Tirrena Scavi céget választották ki az észak-erdélyi autópálya Kis-Szamoson átvezető hídjának megépítésére – ez az átkelő kapcsolja majd össze a sztráda Gyalu–Magyarnádas- és Gyalu–Aranyosgyéres-szakaszát.
2017. június 28., 16:352017. június 28., 16:35
Úgy tűnik azonban, hogy egyhamar nem lehet megkezdeni a régóta várt munkálatokat, ugyanis óvásokra lehet számítani az Economica.net gazdasági hírportál értesülései szerint. A közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) által kiírt versenytárgyalásra összesen hét ajánlat érkezett.
A Kis-Szamoson átvezető híd megépítéséről szóló szerződés értéke 48,56 millió lej áfa nélkül. Elkészültével meg lehet majd nyitni a Gyalu és Magyarnádas közötti, 8,7 kilométeres sztrádaszakaszt. Az útügyi hatóság által közzétett menetrend szerint a hídnak 2018 áprilisára kell elkészülnie.
Tovább nőnek a horvát sztrádadíjak
Az áprilisi ötszázalékos növekedés után újabb tíz százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak július 1-jétől – közölte szerdán a Vecernji List című horvát napilap. A horvát kormány március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, amely egyben az autópályadíjak növekedését vonta maga után. Az átalakítás április 3-tól ötszázalékos autópályadíj-növekedéssel járt, valamint lehetőséget adott további 10 százalékos drágulásra a turisztikai főszezonban, július 1-jétől szeptember 30-ig.
A Zágráb-Split közötti autópályaszakasz díja 181 kunáról 199 kunára emelkedik. A Zágráb-Rijeka útszakaszon 70 kuna helyett 77 kuna lesz a jegy ára. Aki az ország keleti feléből utazik az Adriai-tengerre és Udvarnál vagy Drávaszabolcsnál lépi át a határt, valamint Eszéknél hajt fel az autópályára, Zágrábig 122 kuna helyett most 134 kunát fog fizetni.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!