.jpg)
2008. november 20., 17:182008. november 20., 17:18
A váradi otthonteremtő áruház ma reggeltől várja a vásárlókat. Az üzletházban közel 10 ezer négyzetméteren kínálnak lakberendezéshez és kertek kialakításához szükséges cikkeket. A váradi üzletet ortodox szertartás szerint szentelték fel, majd Radu Ţîrle Bihar megyei tanácselnök után Romano Quinzi, az Obi romániai menedzsere köszöntötte a megjelenteket. „Kilenc hónapja megígértük, hogy idén két üzletet nyitunk Romániában – mondta Quinzi – íme az ígéret teljesült, Nagyváradon nyílt meg az első üzlet.” Azt a jelképes kulcsot, melyet minden országban elsőként megnyíló Obi képviselője kap, Bogdan Bercea, a váradi üzletközpont menedzsere kapta meg. Az elkövetkező években mintegy 20 városban nyitnak majd üzletet, mondta Sergio Giroldi, a német társaság vezetőségi tagja. Céljuk, hogy minden 70 ezernél nagyobb lélekszámú városban jelen legyenek, és piacvezető szerepet szeretnének elérni. Nagyváradon és Bukarestben jelenleg körülbelül 600 alkalmazottja van az üzletláncnak, jövőre a tervek szerint 1500 alkalmazottat foglalkoztatnak majd. A közvetlenül a várad-őssi Real bevásárlóközpont szomszédságában található üzletközpont kivitelezése 5 millió euróba került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.