
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Vannak ajánlatok az országos helyreállítási tervből (PNRR) finanszírozott utolsó autópálya-szakaszra is – jelentette be Irinel Ionel Scrioșteanu szállításügyi államtitkár. Az A8-as jelzésű, Marosvásárhely– Târgu Neamț-sztráda Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszáról van szó, amelyre öt ajánlat érkezett magyarországi, törökországi, olaszországi, romániai és ausztriai cégekről, társulásokról van szó.
2023. április 28., 12:522023. április 28., 12:52
A bukaresti kormány által decemberben elfogadott műszaki-gazdasági mutatók szerint az A8-as autópálya első erdélyi szakasza 22 kilométeres, megépítése 3,6 milliárd lejbe kerül, és a versenytárgyalásból győztesként kikerülő cégnek vagy társulásnak 30 hónap áll majd a rendelkezésére a tervezésre (6 hónap) és a kivitelezésre (24 hónap). Neki kell ugyanakkor megépítenie az A3-as, vagyis az észak-erdélyi autópályához való csatlakozást megteremtő, 2,4 kilométeres bekötő utat is.
A két marosszéki várost összekötő út öt község – Dózsagyörgy, Nyárádkarácson, Ákosfalva, Backamadaras és Nyárádgálfalva –, valamint két város, Nyárádtő és Nyárádszereda területén halad végig. Az ákosfalvi fel- és leszállósáv révén a pálya nem is annyira a Vásárhelyről Nyárádszeredába utazni kívánó gépkocsisofőröknek könnyít az életén, sokkal inkább az Alsó-Nyárádmente lakói szusszanhatnak fel, miután a jelenleg Nyárádtő–Ákosfalva-útvonalon áthaladó nehézgépjármű-forgalom átkerül a gyorsforgalmi útra.
A győztest nyolc jelentkező közül fogják kihirdetni:
1. Duna Group International Kft. (a társulás vezetője) – A-Hid Zrt. – Ing Service Kft. – Duna Construcții Kft.
2. Makyol Insaat Sanayi Turizm Ve Ticaret AS
3. Mapa Insaat Ve Ticaret AS
4. Nurol Insaat Ve Ticaret AS
5. Ozaltin Insaat Ticaret Ve Sanayi AS (a társulás vezetője) – Bog’Art Kft.
6. Strabag Kft.
7. Tekfen İnşaat Ve Tesisat AŞ
8. Webuild SPA – Milano.

Jóváhagyta hétfői ülésén a kormány a Marosvásárhely-Târgu Neamţ autópálya első és harmadik szakaszának a műszaki-gazdasági mutatóit.

Egy apró, de fontos lépéssel közelebb került kedden délben a megvalósításhoz az A8-as, Erdélyt Moldvával összekötő majdani autópálya. A Maros megyei Környezetvédelmi Ügynökség az útügyi hatóságokkal egyeztetett a dokumentáció összeállítása kapcsán.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!