
Fotó: Jakab Mónika
Idén májushoz viszonyítva júniusban 57 lejjel (1,3 százalékkal) 4600 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2023. augusztus 11., 13:482023. augusztus 11., 13:48
Az Agerpres által idézett adatsorok szerint a bruttó átlagbér 7364 lej volt júniusban, 135 lejjel (1,9 százalékkal) nagyobb, mint 2023 májusában.
Az előző év azonos hónapjához képest 15,7 százalékkal nőtt a nettó átlagfizetés az országban.
Júniusban a gazdasági ágazatok legnagyobb részében nőtt a nettó átlagfizetés az előző hónaphoz képest, ami a különféle alkalmi juttatásoknak (negyedéves, féléves, éves vagy különleges teljesítményért járó bónuszok), a természetbeni és pénzbeli juttatásoknak, a nettó nyereségből származó összegeknek és egyéb juttatásoknak (beleértve az utalványokat is) tudható be. A nettó átlagbér növekedéséhez a vállalatok bevételeinek emelkedése is hozzájárult – közölte a statisztikai intézet.
Ezzel szemben a kőolaj- és földgázkitermelésben 10,2, az érckitermelésben 9,3 százalékkal csökkent az átlagbér.
Ami a közszférát illeti, a közigazgatásban 0,8 százalékkal, az egészségügyben és szociális ellátásban 0,5 százalékkal csökkent, a tanügyben 1,5 százalékkal nőtt az átlagbér júniusban.

Idén májusban áprilishoz viszonyítva 0,5 százalékkal (21 lejjel) 4543 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!