
Fotó: Haáz Vince
Nőtt a személyszállítás egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása Romániában 2010 és 2021 között, mintegy 67 százalék a személygépkocsikból származott. Az adatokat a 2Celsius Egyesület ügyvezető igazgatója, Mihai Stoica ismertette egy szerdai szakmai rendezvényen.
2023. április 19., 14:252023. április 19., 14:25
A civil szervezet vezetője az Agerpres szerint elmondta: 2000 és 2019 között megduplázódott, és továbbra is növekedőben van a romániai gépkocsiforgalom, ennek ellenére az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás a legkisebb Európában. A románai járművek átlagos kibocsátása 96 gramm szén-dioxid utasonként és kilométerenként – sorolta az adatokat Mihai Stoica, aki figyelemreméltónak tartja, hogy
A szakember emlékeztetett arra, hogy Románia rendelkezik Európa második legöregebb gépkocsiparkjával, a járművek átlagéletkora 2022-ben 16,9 év volt. Ennek oka szerinte az, hogy a regisztrációs adó 2017-es eltörlése után évente több mint 400 ezer használt autó került be az országba, amelyeknek jelentős része dízelmeghajtású.
Ezt azzal magyarázta, hogy a romániai adóügyi intézkedések nem irányulnak kellőképpen a személygépkocsi-használat visszaszorítására.

„A dízel korszak végéhez közeledünk, ezt mutatják az autópiac legújabb eredményei, hazai és európai szinten is 30%-al csökkent idén a dízel autók eladása. Romániában az elektromos és hibrid autók piaci részesedése már meghaladta a dízel autókét.”

Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról szóló rendeletet.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.
Megszűnik a „vakon” zajló bértárgyalás az Európai Unió egész területén: 2026 júniusától az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a fizetési sávokat.
A román gazdaság 2025-ben a júniusban előrejelezett 1,3 százalék helyett mindössze 0,8 százalékkal növekedett – derül ki a Világbank Európára és Közép-Ázsiára vonatkozó legújabb elemzéséből, amelyet kedden tett közzé a nemzetközi pénzintézet.
szóljon hozzá!