
Jelenleg a Román Posta nem engedheti meg magának, hogy emelje az alkalmazottak bérét, mert tetemes összeget szánnak a szükséges beruházásokra, fejlesztésekre – jelentette ki Alexandru Petrescu, az állami kézbesítő vállalat vezérigazgatója.
2016. március 10., 15:262016. március 10., 15:26
2016. március 10., 17:102016. március 10., 17:10
A postának az Agerpres hírügynökség által idézett közleménye szerint a tavalyi év elején már végrehajtottak egy jelentős bérkiegészítést, most pedig nincs lehetőségük újabb hasonló intézkedésre.
„Elengedhetetlen, hogy beruházásokat hajtsunk végre, hiszen a fejlesztések hiánya az elmúlt tíz évben a szolgáltatások minőségének romlásához és a bevételek visszaeséséhez vezetett. A 2014-ben és 2015-ben termelt nyereség elsősorban a költségek csökkentésének tudható be, miközben a posta hagyományos szolgáltatásaiból származó jövedelem tovább mérséklődött. A vállalatnak új piaci szegmensekre kell koncentrálnia, akármennyire is szeretnénk a továbbiakban is csak leveleket kihordani. Ezt a stratégiát mindegyik alkalmazottnak meg kell értenie” – fogalmazott Alexandru Petrescu.
A posta vezérigazgatója úgy véli: az alkalmazottakat képviselő szakszervezet vezetőinek nemrég tett kijelentései csak megingatják az állami társaság stabilitását. Petrescu azt is elmondta: mindig is szorgalmazta az érintett felek közötti párbeszédet, szerinte azonban „a kommunikációnak őszintének, egyenesnek és folyamatosnak kell lennie”.
„Tudomásul vettem a szakszervezetnek a sajtóban megjelent követeléseit, de úgy gondolom, hogy nem így kell kialakítani egy konstruktív együttműködést. Tisztában vagyok azzal, hogy miért éppen a mostani politikai kontextusban vetették fel a problémát, de inkább a vállalat érdekében kellene cselekedni” – fogalmazott az igazgató. A közleményben az is szerepel, hogy a posta tavaly bruttó 19,2 millió lejes (4,3 millió euró) profitot termelt, míg beruházásokra 2014-ben 24 százalékkal költöttek többet, az összköltségek pedig 7 százalékkal csökkentek.
A Román Posta egyébként az idei év első felében kísérleti programot bonyolít le, amelynek keretében teljesítményalapú kritériumok szerint értékelik az alkalmazottak munkáját. Alexandru Petrescu arra is kitért: arra törekszenek, hogy javítsák a munkakörülményeket és a munkamódszereket, ebben pedig a szakszervezetek segítségére is számítanak.
„Az érdekvédelmi szervezetek egyes követelései teljesen jogosak, amelyeket szeretnénk megvalósítani. A szakszervezeti vezetőktől ugyanakkor pragmatizmust és realizmust várunk el, illetve szeretnénk, ha ténylegesen részt vennének a vállalat tevékenységében” – magyarázta. „A posta célkitűzései nem változtak: nyereséget akarunk termelni, valamint bővíteni és javítani kívánjuk a szolgáltatásokat. Bármilyen, a vállalat pénzügyi helyzetére vonatkozó párbeszédet számokra kell alapozni, minden más csak mese” – fogalmazott Petrescu.
A postai szakszervezet vezetői kedden jelentették be, hogy áprilistól országos szintű tüntetésekbe kezdenek – legfőbb követelésük a béremelés és a munkakörülmények javítása.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!