Hirdetés

Nem adták át augusztusban Pádisra vezető utakat – az építőnek nincs mondanivalója

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Mesés tájakon kapaszkodunk a hegyek közé. Bánffyhunyadtól az út nem jobb, és nem rosszabb, mint bármely más megyei út. Folt hátán folt, de elbírja a 80 km/órás sebességet. A nagykalotai elágazásnál sárga tábla figyelmeztet: a Ponorék és Pádis felé vezető út javítás miatt zárva. Nehéz szívvel lépünk a gázpedálra, bár tudjuk, egy nappal korábban ugyanitt jutottak fel a barátaink Pádisra. A bizakodás nem alaptalan. Havasreketytyéig, Emil Boc miniszterelnök szülőfalujáig akadálytalan a haladás. – RIPORT

Gazda Árpád

2011. augusztus 31., 08:422011. augusztus 31., 08:42

 Itt kezdődik az útépítés munkatelepe.  Hétvége lévén azonban itt sem állják munkagépek az utunkat. Munkásokat sem látunk. Az út mellett hirdetőtábla jelzi, a Havasrekettye–Prislop–
Ponorék útszakasz felújításával a turisztikai övezetet szeretnék megközelíthetővé tenni. A 20 és fél kilométeres szakasz megépítése közel 50 millió új lejbe kerül, az összeg 86,5 százalékát az Európai Unió, 11,5 százalékát a román kormány, két százalékát pedig a haszonélvező, a Kolozs Megyei Tanács állja. A tábla adatai szerint a kivitelezést végző konzorcium a bukaresti és kolozsvári székhellyel is rendelkező MBS Group Kft-ből, a szatmárnémeti Alfa Rom Kft.-ből és a magyarországi Nemzetközi Betonút Kft.-ből tevődik össze. A 2008-ban elkezdett munkát 2011. augusztus 9-én kellett volna átadni.
Azonnal megállapítható, hogy a munkának csak töredékét sikerült határidőre elvégezni. Az építő eddig csak terepmunkákat végzett. Jobban belemart a hegyoldalba, hogy kiszélesíthesse az útpadkát, a meredek martot pedig betonelemekkel támasztotta meg. Helyenként a támfalak alapjának a betonozása zajlik.

E betonalapra emelik rá a helyszínre készen szállított betonelemeket. Nyoma sincs az aszfaltnak, de még az aszfaltozást megalapozó kőburkolatnak sem. Az út személygépkocsival szinte járhatatlan. Az utazás neheze azonban a megyehatártól következik. Ponoréktől a Pádis-fennsík határáig terjedő szakasz immár Bihar megyéhez tartozik. Egy helyen jókora patak folyik át az úton. Egy kiálló kőéltől olajcsík figyelmeztet a veszélyekre. Az olaj minden bizonnyal egy, a kőhöz koccant gépkocsi kilyukasztott olajteknőjéből folyt ki. A csík pár száz méterrel odább olajfoltba torkollik. Itt állhatott le a besült motor.
A Pádis-fennsík Kolozs megye felé eső peremétől immár jobb útviszonyok fogadnak. Az utat előkészítették az aszfaltozásra, és akár 40 km/óra sebességet is megengedhet magának az autós. Bihar megyében is ugyanaz a cégcsoport nyerte el az építés jogát, mint Kolozs megyében. Ezt a szakaszt ez év augusztus 23-án kellett volna átadni. Itt is látszik, messze van még az az időpont, amikor Kisszederjestől aszfaltcsík kanyarog a turistaövezet felé.

Van kifogás

Ha valaki az interneten keresné a magyarázatot a helyszínen tapasztaltakra, csak részleges információkat talál. Az útépítés legutóbb ez év júliusában került a figyelem középpontjába, amikor egyes mérsékelten tájékozott újságírók felfedezték, hogy európai uniós pénzből „aszfaltozzák a miniszterelnök szülőfalujának az útjait”. A Kolozs megyei önkormányzat közleményben tisztázta: az EU által finanszírozott útépítés tervét Bihar és Kolozs megye közösen készítette el 2007-ben, a tervet a Tăriceanu-kormány idején hagyták jóvá, az épülő út pedig Havasrekettye végétől kezdődik, és halad tovább a hegyek felé.
Ez év április 20-án a Kolozs Megyei Tanács is foglalkozott a témával. A Ziua de Cluj tudósítása szerint eddig a dátumig a Kolozs megyei szakaszon a munka 25 százalékát végezte el az építő, és 2010 őszén fel is kellett függesztenie a munkálatokat.

A cégcsoport arra hivatkozott, hogy a terv, amely szerint az utat kellene építeni, nem felel meg a valóságnak. Ezt Alin Tişe, a megyei önkormányzat elnöke is elismerte. Amint a közgyűlésen beszámolt, az útépítő konzorcium ajánlkozott, hogy azokat a munkálatokat is elvégzi, amelyek szükségességére menet közben derült fény, de a törvény nem teszi lehetővé az útépítés nagymértékű utólagos kibővítését. Hozzátette, uniós finanszírozású programról lévén szó, csak tíz százalékkal növekedhetnek menet közben a kivitelezési költségek. A tízszázalékos kiegészítés pedig már korábban megtörtént. A megyei tanács elfogadta a kivitelezési terv módosítását, amely immár a pótlólagos munkálatokat is tartalmazta. A tanácselnök közölte, ezek elvégzésére a megyének újabb versenytárgyalást kell kiírnia. Alin Tişe még ez év áprilisában is úgy nyilatkozott: reméli, 2011 végére átadhatják a felújított útszakaszt.

Bihar megyében ez év júniusában cikkeztek a lapok a pádisi útépítésről. Amint a Bihon.ro portálnak Filip Cheşeli, a Bihar megyei önkormányzat műszaki igazgatója elmagyarázta, az Európai Unió által finanszírozott útépítési terv két szakaszt foglal magába. A Kisszederjes (Sudrigiu) – Vasaskőfalva (Pietroasa) szakaszt és a Vasaskőfalva–Pádis szakaszt külön kellett belefoglalni a tervbe. Vaskőfalva belterületén ugyanis korábban szintén uniós támogatással újították fel a községi utakat. A 13 kilométeres és a 15,5 kilométeres útszakasz újjáépítésére 76,9 millió lejt szántak, melyből 63,1 millió származik uniós forrásokból. A Bihon.ro beszámolóiból az is kiderül, Bihar megyében finanszírozási nehézségek nem késleltették a munkát. Dumitru Voloşeniuc, a megyei önkormányzat alelnöke elmondta, ott van a pénz a tanács bankszámláján, de nem volt mit kifizetni, hiszen az építő csak az elvégzett, átvett munkálatok után kaphatja meg a kivitelezési díjat.

Az építőnek nincs mondanivalója

Egy hétig kísérleteztünk azzal, hogy az építőtől is magyarázatot kapjunk, miért nem sikerült befejezni a kitűzött határidőre az útfelújítást. Hiába. A Nemzetközi Betonút Kft. illetékesei az MBS Grouphoz irányítottak, mondván, hogy a konzorciumi szerződésbe is belefoglalták: az útépítéssel kapcsolatos kommunikációt ez utóbbi cég látja el. A cég kolozsvári székhelyén elmondták, csak az igazgató válaszolhat a sajtó kérdéseire, az igazgató pedig szabadságon van. A bukaresti székházban némiképp más szelek fújtak. A telefonon válaszoló titkárnő elutasította, hogy kapcsolatot teremtsen Alexandru Tudorral, a pádisi útépítés projektvezetőjével. Kiderült, a cégnek szóvivője is van. Andreea Berţa viszont nem érezte feladatának, hogy válaszoljon a kérdéseinkre. Azt tanácsolta, a munkálatok megrendelőivel, a Bihar, illetve a Kolozs Megyei Tanács illetékeseivel vegyük fel a kapcsolatot. Hosszas unszolásra megígérte, hogy összehoz Adrian Bâlă vezérigazgatóval. Amikor többszöri emlékeztető telefonálás után ez megtörtént, a vezérigazgató is csak annyit volt hajlandó mondani: „Nem nyilatkozunk! Vegye fel a kapcsolatot a két megye illetékeseivel.”

Egy év haladék

A Kolozs Megyei Tanács szóvivője, Victor Popa szerint a legnagyobb csúszást az okozta, hogy az eredeti tervben csak a kisebb átfolyók megépítése szerepelt. A tervező úgy tekintette, a Havasrekettye–Ponorék szakaszon a meglévő hidak a majdani aszfaltos út forgalmát is kiszolgálhatják. Ezeket azonban nem lehet a szükséges mértékben kiszélesíteni. Kijelentette, az önkormányzat minden ilyen esetben a megegyezéses rendezésre törekszik. Ha a tervezési hibára jogi orvoslatot keresnének, még jobban elhúzódna az útépítés. Az önkormányzat az útépítési díj harmadrészét fizette eddig ki a kivitelezőnek.
A szóvivő elmondta, a Kolozs megyei közgyűlés legközelebbi ülésén ismét napirendre kerül az útépítés ügye. Már előkészítették a szerződéskiegészítést, mely új határidőt szab az útátadásra, és a munkálatok kiegészítését is rögzíti. Időközben ejtették az újabb versenytárgyalás kiírásának a gondolatát. Részleteket nem kívánt elárulni a képviselők által még el nem fogadott dokumentumból, de megjegyezte, az új határidő vélhetően 2012 ősze lesz. A szóvivő szerint az útépítő cégcsoport ígéretet tett arra, hogy a jelenlegi 150-ről 250-re növeli a Kolozs megyei szakaszon dolgozó munkásai számát.

A Bihar Megyei Tanács illetékeseinek feltett kérdéseinkre a közbeszerzési szolgálat vezetőjének, Cristina Miculának a válaszait továbbította Mircea Jacan szóvivő. Itt a menet közben megjelent nehézségekkel és a rossz időjárási viszonyokkal indokolták a csúszást. Mint megtudtuk, a Bihar megyei szakaszon július végéig a munkálatok mintegy 50 százalékát végezték el, az önkormányzat a munkadíj 45,25 százalékát utalta át a kivitelezőnek. A szerződés szerint az útépítő cégnek csak abban az esetben kell késedelmi díjat fizetnie, ha kizárólag ő okolható a csúszásért. Az építőtelep Bihar megyei szakaszán júliusban 161 munkás dolgozott. A szerződés kiegészítő jegyzőkönyvében 2012. július 31-i átadási határidőt rögzítettek.

Nem találkoznak az utak

Ha egy év múlva átadják a felújított utakat, akkor sem lehet aszfaltos úton átautózni Kolozs megyéből Bihar megyébe az Erdélyi-szigethegység látványosságait érintve. A két megye felújított útjai ugyanis nem találkoznak egymással. A Ponorék és Pádis közötti kilenc kilométeres szakasz nem szerepel a felújítási tervekben. A Bihar megyei önkormányzat szerint ezt a szakaszt még nem adták át a megyének. Az erdei útnak a Romsilva a karbantartója. A Bihar Megyei Erdészeti Igazgatóság Kolozs megye felé mutogat. A térség erdői és útjai ugyanis a Kolozs megyei Jósikafalva (Beliş) erdészeti kerületéhez tartoznak. „Ha valaki a tulajdonviszonyokra hivatkozva magyarázza, hogy ezt a szakaszt nem újítják fel, nem mond igazat” – jelentette ki kérdésünkre Traian Dobra, a jósikafalvi erdészet főnöke. Megjegyezte, ha van, kinek átadni, szívesen átadják az útjaikat. „Várjuk, hogy a Bihar megyei kollégáink újabb tervet készítsenek ennek a szakasznak a rehabilitálására” – jelentette ki kérdésünkre Radu Bica, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés