
Ismét nagyszabású tüntetés szervezésére készülnek az élelmiszergyártók, mivel tájékoztatásuk szerint a környezetvédelmi minisztérium továbbra sem talált megoldást a csomagolóanyagok újrahasznosításának elmulasztása miatt visszamenőleg, 2015-re felszámolt tetemes bírság eltörlésére.
2016. március 01., 19:122016. március 01., 19:12
2016. március 01., 19:492016. március 01., 19:49
A kormány ugyan a vonatkozó jogszabály módosítását tervezi, ez azonban nem befolyásolná a termelőkre kirótt tavalyi szankciókat. Az Economica.net hírportál beszámolója szerint a Pro Agro élelmiszeripari szövetség hamarosan elkezdi a szükséges adminisztratív eljárást a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál egy nagyszabású tiltakozó akció megvalósítására, amelyre mintegy 2500 résztvevőt várnak.
A termelőknek egyébként összesen közel 50 millió euró bírságot kellene kifizetniük, és már korábban kilátásba helyezték, hogy amenynyiben a kormány nem talál megoldást, ez az élelmiszerek 30 százalékos drágulásához, valamint több tízezer alkalmazott elbocsátásához is vezethet.
Amint arról a Krónika is beszámolt, a gyártók és a kereskedők 2015 végén eszméltek rá arra, hogy a nem újrahasznosított csomagolóanyagok után kilogrammonként 2 lejt kell fizetniük a Környezetvédelmi Alapnak. Az alap által a tavalyi év folyamán elvégzett ellenőrző akció során derült ugyanis fény arra, hogy a termelők által megfizetett, a csomagolóanyag újrahasznosításának kötelezettségét átvállaló szervezetek (OTR) a megegyezés ellenére nem gyűjtötték be azt a mennyiséget, amit bejelentettek, és amit begyűjtöttek sem hasznosították mind újra.
„Noha mi szerződést kötöttünk a szervezetekkel, most mégis ránk hárul az el nem végzett feladat felelőssége” – panaszolta az Economica.net-nek Emil Dumitru, a Pro Agro elnöke. Az élelmiszeripari szövetség február 9-ére már kapott engedélyt bukaresti tüntetés szervezésére, de végül lemondtak az akcióról, miután több miniszter ígéretet tett arra, hogy törvénymódosítással orvosolják a helyzetet.
Ezt követően a termelők több ízben is egyeztettek a környezetvédelmi tárca képviselőivel. Emil Dumitru azonban most rámutatott: a következő időszakban a csomagolóanyagok újrahasznosítására és a környezetvédelmi alapra vonatkozó, 2015/249-es számú törvény, illetve a 2005/196-os számú sürgősségi kormányrendelet három szabályzatát módosítják, de az előírások csak ettől az évtől lesznek érvényesek, ezért nem elégednek meg a tervezett intézkedésekkel.
A kereskedelmi üzletláncokat tömörítő egyesület (AMRCR) egyébként néhány hete közölte: azt szeretnék, ha a kormány sürgősségi rendeletet fogadna el, amellyel eltörlik a gyártókra és kereskedőkre a 2015-ös évre viszszamenőleg kivetett szankciót. Az egyesület ugyanakkor azt is kérte, hogy számolják fel „a teljes mértékben működésképtelen”, a csomagolóanyagok újrahasznosítását elvállaló hálózatot, illetve töröljék el a 2015/249-es jogszabályt, a hulladék feldolgozását célzó rendszert pedig az állam működtesse.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!