
Fotó: Gov.ro
Szerda délutáni ülésén első olvasatban tárgyalja a kormány a gazdasági intézkedésekről szóló törvénytervezetet, amelyért felelősséget készül vállalni a parlament előtt – nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2023. szeptember 20., 14:402023. szeptember 20., 14:40
A kormányfő elmondta, a reggeli órákban egyeztetett a jogszabályjavaslatról a civil szervezetekkel, és később a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőivel is tárgyal. Hangsúlyozta, hogy a kormány folyamatos párbeszéddel, átlátható módon szeretné elfogadtatni a tervezetet.
A miniszterelnök az Agerpres hírügynökség szerint kiemelte, hogy
Elmondta, hogy a törvénytervezet elfogadtatása előtt a kormány elemezni fogja a képviselők és szenátorok módosító javaslatait. Ugyanakkor emlékeztetett:
Hangsúlyozta azt is, hhogy Románia nem tud fejlődni az európai alapok nélkül, és az intézkedések „politikai árától függetlenül” nem akar úgy bevonulni a történelembe, mint az a miniszterelnök, aki megfosztotta az uniós forrásoktól az országot.
Mint ismeretes, a kormány 4,4 százalékos GDP-arányos deficittel tervezte meg az idei költségvetést, de már az első negyedév után kétségessé vált, hogy tartható-e a hiánycél. A bukaresti koalíciós kormány azóta halogatta a deficit mérséklését célzó intézkedésekről szóló döntést, viszont lassanként a körmére égett a gyertya, és veszélybe kerültek az európai uniós források is.

Hosszas előkészületek után közzétette kedden honlapján a pénzügyminisztérium a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedések törvénytervezetét, amelyért a kormány felelősséget készül vállalni a parlament előtt.

A kormánynak figyelembe kell vennie a helyi autonómia elvét – szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miután kedden a parlamentben a kabinet által tervezett megszorító intézkedésekről egyeztetett Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!