
2011. május 18., 08:332011. május 18., 08:33
A pénzügyi tárcavezetők találkozóját követő sajtótájékoztatón Juncker hozzátette, hogy várakozásai szerint mind a 27 EU-tagország minisztere támogatja a jelöltet, és még júniusban az Európai Parlament is jóváhagyhatja a döntést. Ezzel lehetővé válna, hogy június végén az EU-tagországok állam- és kormányfői kinevezzék az olasz jegybankelnököt a hivatalából ősszel távozó, jelenlegi EKB-elnök, a francia Jean-Claude Trichet utódjául. Juncker azt is bejelentette, hogy az uniós országok jelentős haladást értek el, és közel kerültek ahhoz, hogy teljes körű megállapodásra jussanak az euróövezet stabilitását biztosítani hivatott állandó mechanizmus szövegéről. Az elnök várakozásai szerint még ebben a fél évben alá is írják a szöveget.
A szakemberek szerint egyébként Mario Draghiban minden együtt van, ami az Európai Központi Bank (EKB) vezető posztjának betöltéséhez elsősorban kell: gazdag nemzetközi tapasztalat, elismertség és ambíció. Emellett élvezi mind Olaszország, mind a többi vezető európai ország támogatását. Draghi az EKB kormányzótanácsából kerül a bank élére. Az 1947-ben született közgazdász 2006. februártól állt a botrányok tépázta olasz központi bank élén. Elődjének, Antonio Faziónak bennfentes kereskedés és piaci manipuláció miatt kellett vennie kalapját. Az olasz központi bank elnökeként Draghi nemcsak az EKB kormányzótanácsának tagja, hanem a Nemzetközi Fizetések Bankja igazgatótanácsának is, továbbá Olaszországot képviseli a Világbank kormányzótanácsában, illetve az Ázsiai Fejlesztési Bankban.
A római Sapienza Egyetemen tanult, gazdaságtudományi doktorátusát 1976-ban szerezte az amerikai Massachussets Institute of Technologyn, olyan Nobel-díjasok irányítása alatt mint Franco Modigliani vagy Robert Solow. 1981-től 1991-ig a Firenzei Egyetem professzora, közben 1984 és 1990 között a Világbank igazgatótanácsának tagja volt. Olaszország mindig is számolt Draghival, a külföldi elkötelezettségek idején is: 1991-től az olasz államkincstár főigazgatója, egészen 2001-ig. Ezt követően 2002-től a Goldman Sachs International alelnökeként és ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Az összeférhetetlenség elkerülésére 2006 februárban, amikor az olasz központi bank vezetését átvette, eladta Goldman Sachs részvényeit. A 63 éves Draghi szenvedélyes hegymászó és kétgyerekes apa.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!