2011. június 10., 09:082011. június 10., 09:08
Az EKB irányadó kamatlába a bank monetáris tanácsának döntése értelmében továbbra is 1,25 százalék. Az euróövezeti kamatláb 2000 júniusától 2008 októberéig 4,25 százalék volt, majd a világméretű gazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan folyamatosan csökkent. Az 1 százalékos történelmi mélypontot 2009 májusában érte el. Az irányadó kamat majdnem két évig 1 százalékon volt, az idén áprilisban aztán az euróövezeti monetáris politikát irányító testület az inflációs nyomásra hivatkozva 1,25 százalékra emelte. Elemzők figyelemmel kísérik majd az EKB elnökének fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóját, ahol sokan arra számítanak, hogy egy esetleges júliusi kamatemelésre utalhat. Jean-Claude Trichet az áprilisi kamatemelést megelőzően „az infláció élénk éberséggel kísérése” szóhasználattal jelezte, hogy az EKB hamarosan emelhet az irányadó kamatlábon. Azóta Trichet ennél enyhébb megfogalmazással élt, amikor az inflációs veszélyekről beszélt. Az Európai Központi Bank „2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó” inflációs célt követ.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!