Hirdetés

Magyarországon üdülnek a szatmáriak

Ötödik alkalommal szervezett Szatmárnémetiben turisztikai kiállítást és vásárt a Show Time Entertainment Factory. Az eseményen – az előző expókhoz hasonlóan – most is a magyarországi ajánlatok voltak túlsúlyban.

Babos Krisztina

2011. május 09., 09:452011. május 09., 09:45

Antal Attila főszervező a Krónikának elmondta: a gazdasági krízis igen erősen érezteti hatását a vendéglátóiparban is, ezért a mostani kiállítást nagyon nehezen tudták összehozni. Nem mondtak viszont le róla, mivel attól tartanak, hogy nehezen tudnák a cégeket visszacsalogatni a rendezvényre, ha kihagyták volna az idei tavaszi expót.

A 13 stand közül hétnél magyarországi fürdők, illetve wellness-szállók kínálták szolgáltatásaikat, akik számára komoly jövedelmet jelentenek a romániai turisták. A sikereikhez minden valószínűség szerint az is nagyban hozzájárul, hogy a szatmárnémeti strand három éve fejlesztési munkálatok miatt zárva van.

A Nyírbátorban egy éve megnyílt Sárkány Fürdő képviselői elmondták: minden reklámlehetőséget megragadnak Romániában, hisz a vendégeik 80–90 százaléka a határon innenről érkezik. Ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy cégük rendszeresen hirdet a szatmári sajtóban, illetve a helyi magyar rádióban.

A baktalórántházi Fenyves Hotel wellnessfürdővel és egy konferencia-központtal várja a klienseket. A szálló képviselői szerint éttermi vendégeik 60, szállóvendégeik 35–40 százaléka romániai. Ügyfeleik egyébként kizárólag pihenni mennek, nincs gondjuk velük, ezért szeretik is a Szatmár megyéből jövőket. Sok külföldön dolgozó román állampolgár foglal továbbá náluk szállást hazafelé jövet. A szálló működtetői egyébként egyáltalán nem érezték a válság hatását, ezt a hotel kitűnő fekvésének, illetve a szolgáltatásaikkal arányos áraknak tudják be.

Eközben a beregdaróci Hét Csillag Hotel működtetői szerint volt visszaesés a bevételeikben a válság miatt, amellyel még mindig küszködnek. Romániai vendégeik nem nagyon vannak annak ellenére, hogy harmadik alkalommal jönnek a szatmárnémeti expóra. A hajdúszoboszlói Silver Hotel klienseinek körülbelül 35 százaléka érkezik Romániából. Ők is megérezték a krízist, mely ellen árleszállításokkal próbáltak védekezni. Mint elmondták, kezdenek kilábalni a válságból, az idei nyárra már rengeteg foglalásuk van.

A hajdúszoboszlói önkormányzat által működtetett Aqua Palace fürdő vendégeinek több mint negyede külföldi, többségük romániai. Lévay Enikő, a létesítmény képviselője szerint a németországi turisták hosszabb ideig, 10-11 napig tartózkodnak náluk, míg a romániaiak többsége egy-egy hosszú hétvégét tölt náluk. Utóbbiak különösen szeretik a nemrég megnyílt fedett élményfürdőt. Lévay Enikő szerint vége a válságnak, a több mint 10 éve üzemelő fürdő tavaly rekordárbevételt ért el. A kiállítás látogatói közül többen úgy nyilatkoztak: érdemes Magyarországra átjárni fürdeni, ugyanis elfogadhatóak az árak, a szolgáltatások pedig kitűnőek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés