
A pálinka mint termék földrajzi oltalma kapcsán a nyár folyamán egyeztetések várhatóak – közölte pénteken a Krónika megkeresésére a magyar földművelésügyi minisztérium sajtóosztálya, az illetékesek pedig éppen erre hivatkozva azt kérték lapunktól, hogy az egy nappal korábban feltett kérdésekre térjünk vissza a nyár végén.
2016. július 18., 09:472016. július 18., 09:47
2016. július 18., 12:152016. július 18., 12:15
Amint arról pénteki lapszámunkban írtunk, az erdélyi magyar pálinkafőzők szívfájdalma immár több éve, hogy anyanyelvükön nem írhatják rá a címkére azt, hogy pálinka, mindössze annak román megfelelője, a pălincă szó kerülhet a feliratba az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt.
A helyzetet pedig tavaly októberben fokozta, hogy az Erdélyi Pálinka Lovagrend megalakulásakor a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere, Piros László, a Magyar Nemzetnek nyilatkozva perrel is megfenyegette az erdélyieket, akik szerinte jogtalanul használják a pálinka szót, még a lovagrend nevében is. Mint mondta, „nemzeti érzelmű magyar állampolgárként feljelenti a névbitorlókat az Uniónál”. Újságírói felvetésre, hogy a Székelyföld például elképzelhetetlen pálinka nélkül, azt válaszolta, „a pálinka nem Trianon-termék, hanem uniós eredetvédettséget élvező, Magyarországon,magyar gyümölcsökből készülő áru”.
Dezső Tibor, az erdélyi lovagrend szakmai vezetője csütörtökön a Krónikának elmondta, az erdélyi pálinkafőzők számtalan petíciót küldtek a magyar földművelésügyi minisztériumnak, Magyarország bukaresti nagykövetségének, kérve, hogy használhassák a pálinka megnevezést. „Mindenki megértette a problémánkat, de még a tárgyalásig sem jutottunk el” – osztotta meg tapasztalatait keserűen Dezső Tibor. Hozzátette: abban bízik, hogy a hamarosan esedékes Tusványoson terítékre kerül ez a téma is, és körvonalazódhat valamilyen kielégítő megoldás. Azt azonban, hogy erre sor kerül-e, egyelőre nem tudni, ugyanis csütörtökig még arra a javaslatukra sem kaptak választ, hogy szervezzenek erről egy kerekasztal-beszélgetést a nyári szabadegyetem keretében.
Mint ismeretes, a hivatalos megfogalmazás szerint a pálinka készítésekor kizárólag Magyarországon termett és termelt nemes és vadgyümölcs, szőlőtörköly és aszúszőlő-törköly használható fel, és pálinkának csak az a törköly- és gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon cefréztek, pároltak, érleltek és palackoztak. A barackból készített párlat esetében lehetőség van Ausztria négy tartományában is a pálinka elnevezés használatára.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!