
Magyarországi és háromszéki cégek üzletkötését, befektetések megtelepedését, gazdasági információk továbbítását segíti elő a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) kedden megnyílt sepsiszentgyörgyi irodája.
2015. december 15., 22:072015. december 15., 22:07
Az Inkubátorházban létesült iroda vezetője, Deák Gyöngyvér elmondta, a közös munka eredményeképpen nőhet a Székelyföld versenyképessége.
Skapinyecz Péter, az MNKH igazgatója rámutatott, a magyar állam három éve alapította az intézményt, világszerte 35 irodát működtetnek, a kelet felé nyitás jegyében februárig a Kárpát-medencében még 22 új irodát hoznak létre, ebből hét lesz Erdélyben és a Partiumban – a sepsiszentgyörgyi mellett Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmárnémetiben lesz kereskedőház.
Ezek az irodák egyébként hálózatban tevékenykednek, a gazdasági információkat, az üzletkötési lehetőségeket nemcsak a magyarországi, hanem a helyi cégeknek is továbbítják. Skapinyecz Péter egyúttal arról is tájékoztatott, hogy Romániában 13 ezer magyarországi cég tevékenykedik, ezek több mint 700 millió eurós befektetést eszközöltek.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
szóljon hozzá!