
Fotó: A szerző felvétele
2011. augusztus 31., 09:412011. augusztus 31., 09:41
A Romplumb szerint a környezetvédelmi hatóságok előírásai olyannyira szigorúak, hogy azokat képtelenség betartani. A felfüggesztésről szóló határozat végrehajtandó, ám a vállalat a törvényes határidőn belül bíróságon megtámadja azt, így amíg ítélet születik az ügyben, a Romplumb biztosan működhet.
„Európában Magyarországon kívül minden országban termelnek ólmot, ám egyik ország kohászati egységének sem köteles olyan alacsony kén-dioxid-kibocsátási értékeket betartani, mint amire őket jelen pillanatban kötelezik, vagyis 200 milligramm per köbmétert” – jelentette ki a történtek kapcsán Vasile Uţă, a Romplumb igazgatója. Ezt az értéket szabta meg a Kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség idén, május 5-én kibocsátott új, 124-es számú környezetvédelmi engedélyben. „Az első, 2007-ben kibocsátott környezetvédelmi engedély maximum 500 milligramm per köbméter kén-dioxid-kibocsátást írt elő, amit mi egyébként betartunk. A mérőszerkezet a kéménynél mindig 400-500 közötti értékeket mutat. Utólag a Regionális Környezetvédelmi Ügynökség 200-ra módosította ezt az értéket, amit mi túlzottnak vélünk. Ezt az értéket a szakhatóság a létező leghatékonyabb technológiákra (Best Available Technologies, BAT) alapozza, azonban ez csak iránymutató, egy ajánlás, semmiképp sincs szó kötelező előírásról” – mutatott rá Vasile Uţă.
A Kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség szerint azonban az előírás kötelező érvényű, mivel európai uniós irányelv határozza meg ezeket a paramétereket. Az ügynökség képviselője kijelentette: a Romplumb elfogadta a májusban kibocsátott, új környezetvédelmi engedélyt, és vállalta, hogy betartja az abban megszabott értékeket. Ezt a Romplumb igazgatója cáfolta. Bevallása szerint ők ezt nem vállalták, éppen ezért bírósági úton részlegesen megtámadták azt. Ez ügyben még nem született bírósági döntés.
„A Regionális Környezetvédelmi Ügynökség azért függesztette fel a Romplumb vállalat környezetvédelmi engedélyét, mert az nem tartotta be a 120 méteres kéménynél a kén-dioxid kibocsátására vonatkozó értékeket. Az engedélyt felfüggesztettük mindaddig, amíg a vállalatnak sikerül javítania ezeket az értékeket. Amennyiben a megadott hat hónapon belül ez nem sikerül, a környezetvédelmi engedély érvényét veszti” – nyilatkozta Adina Maier, a Kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség szóvivője. Mint hangsúlyozta: a kén-dioxid-érték túllépése nem befolyásolja negatívan Nagybánya levegőjének minőségét, tehát nincs szó szennyezésről. „Ennek ellenére kötelesek voltunk felfüggeszteni a környezetvédelmi engedélyt, hiszen a cég nyilvánvalóan túllép bizonyos törvény által megszabott értékeket” – öszszegzett a szóvivő.
Az egyetlen ólomkitermeléssel foglalkozó romániai vállalatnak jelenleg 600 dolgozója van.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.