Hirdetés

Közgazdász Vándorgyűlés: Erdély – 2020 fejlesztési terv megalkotása szükséges

Az iránykeresés jegyében zajlott a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) által megrendezett XX. Közgazdász Vándorgyűlés, amelynek idén Kolozsvár adott otthont. Mintegy 350 külföldi és romániai meghívott és előadó vett részt az Iránykeresés a megújuló gazdasági környezetben című rendezvényen.

Kőrössy Andrea

2011. szeptember 25., 16:072011. szeptember 25., 16:07

„Kolozsvár – Erdély szellemi és kulturális fővárosaként – gazdasági központnak is tekinthető, akár azt is kijelenthetjük, hogy a közgazdaságtudomány székhelyén vagyunk” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. Mint mondta: az RMKT az erdélyi magyar értelmiség egyik legnevesebb fóruma, ennek pozitív kihatásai pedig a mindennapokban is érezhetőek.

Dr. Chikán Attila egyetemi professzor, Magyarország korábbi gazdasági minisztere, a Budapesti Corvinus Egyetem egykori rektora előadásában Románia, Magyarország, Horvátország és Szlovákia gazdasági szempontból meghatározható közös vonásait ismertette. A Világgazdasági Fórum, valamint A világ versenyképességi évkönyvének adataira támaszkodva a professzor arra a következtetésre jutott, hogy a négy ország pozitívumaiként megemlíthető többek között az alapoktatás minősége, illetve a középfokú oktatásban résztvevők aránya, valamint az információhoz való viszony, a kommunikációs fejlődés iránti igény. A közép-kelet-európai térség negatívumaiként egyebek mellett a közbeszerzés minőségét, a monopol-ellenes politikát, a költséges agrárpolitikát, illetve a hiányos fogyasztói tájékoztatást emelte ki az előadó. Hozzátette: a romániai üzleti tevékenységet leginkább a finanszírozás és az infrastruktúra hiánya, a bürokrácia, az adószintek, valamint a politikai instabilitás akadályozza.

A rendezvényen Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő az Európa 2020 stratégia fontosabb elemeit és a kiemelt kezdeményezéseket mutatta be. Mint mondta, a stratégia az unió válasza a válsághelyzetre, amely ugyanakkor az EU gazdasági fejlődésének irányvonalait is meghatározza az előttünk álló évtizedre. „Lényeges az Erdély 2020 fejlesztési terv megalkotása, hiszen ha olyan projekteket valósítunk meg – települési vagy regionális szinten – amelyek ellentétesek az uniós tendenciákkal, akkor nem érjük el a kívánt hatást” – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: társadalmi szintű paradigmaváltásra van szükség, amely nem az EU strukturális alapjainak megszerzését, hanem a fejlődési célokat helyezi előtérbe.

Az ország gazdasági növekedését leginkább az exportálás vonhatja maga után – vélekedett Mihail Ion, a Raifeissen Asset Management ügyvezető igazgatója. Az előadó szerint Románia ezen a téren csupán munkaerő szempontjából sikeres, ehelyett azonban inkább a hazai termékek népszerűsítésére kellene fektetni a hangsúlyt. Rachel Sargent, a nagy-britanniai Osprey Partners ügyvezető partnerének bemutatójából kiderült: a külföldi befektetők üzletkötési rangsorában – amely 183 országot foglal magába – Románia a 151. helyen áll, az alacsony helyezés pedig leginkább az érvényben lévő adórendszernek köszönhető. Az előadó ennek ellenére pozitívumként említette, hogy Románia idegennyelv-tudásban az elsők között szerepel az európai államok között.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés