
150 ezer euró alatti hitelekre korlátozta a román szenátus hétfőn azt a lehetőséget, hogy a hitelük teljes visszafizetése helyett a jelzáloggal terhelt ingatlant adják át a bankoknak az adósok.
2016. március 01., 10:182016. március 01., 10:18
2016. március 01., 13:542016. március 01., 13:54
A szenátus hétfőn ismét megszavazta az államfő által megfontolásra visszaküldött törvényt. A november végén elfogadott jogszabály – amelynek kihirdetését Klaus Johannis államfő decemberben megtagadta – lehetővé tenné a jelzáloghiteleseknek, hogy adósságuk teljes visszafizetése helyett átadják a bankoknak a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlant. A törvény a bankok heves tiltakozását váltotta ki, ugyanis a gazdasági válság előtt felvett hitelek esetében a jelzáloggal terhelt ingatlanok piaci értéke időközben jelentősen csökkent, és ma már az adósság felét sem fedezi.
Az Európai Unió által is bírált törvény újratárgyalásánál a honatyák a Román Nemzeti Bank javaslatára elfogadták, hogy a fizetés helyetti teljesítés lehetőségével csak 150 ezer eurónál nem nagyobb jelzálog esetén élhessenek a bajbajutott hitelesek. A jegybank szerint ugyanis a jogszabály összeghatár nélküli alkalmazása nem a bajbajutott lakásvásárlókat, hanem az ingatlanspekulánsokat segítené, akik 2008 előtt az árak további növekedését feltételezve vettek fel hatalmas hiteleket ingatlanprojektekre, most pedig megszabadulnának adósságuk visszafizetési kötelezettségétől.
A szenátusi szavazásnál a honatyák egyhangúlag fogadták el a törvény módosított változatát. A kétkamarás román parlamentben ebben az esetben a képviselőházé lesz a döntő szó. A megfontolásra visszaküldött törvények kihirdetését az államfő másodszor nem tagadhatja meg.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!