
Borszék „saját kezébe veszi” a kezelő- és wellnessközpont sorsát – a városháza 13 millió lejes banki kölcsönt vesz fel, hogy befejezhesse a jelenleg félkész állapotban lévő, egyébként négy éve elkezdett beruházást.
2015. december 08., 13:242015. december 08., 13:24
Eredménytelen maradt ugyanis minden külső ígéret, amelyet a létesítmény befejezése kapcsán kapott a fürdőváros önkormányzata, és világossá vált, hogy a kormány nem fog pénzt utalni az épület elkészítésére. A hiteligénylés mellett szólt az is, hogy a 2015–2020-as finanszírozási időszakban nem lesznek kiírások olyan projektekre, amelyeken a létesítmény befejezésére lehetne pénzalapokat lehívni.
A banki kölcsön felvételéről december 2-ai rendkívüli ülésén döntött Borszék képviselő-testülete, és már megtörténtek az első lépések is a hiteligénylés ügyében. Múlt héten a városháza 13 millió lej kölcsönzéséhez nyújtotta be a szükséges dokumentációt az Állami Kincstárhoz tízéves visszafizetési futamidőre, évi 4,08 százalékos kamattal. Amennyiben nem sikerül megszerezni a kölcsönt, a testület a kereskedelmi bankoktól kér ajánlatokat ez ügyben, ez esetben húszéves visszafizetési futamidőre – közli Borszék polgármesteri hivatalának sajtóirodája.
A kezelőközpont befejezéséhez egyébként a kölcsön mellé még további kétmillió lejre lesz szükség. „Számítások szerint egymillió lejt ki tud spórolni Borszék a jövő évi költségvetésből, további egymilliót pedig pályázni szeretnénk a külső rendezéshez” – idézi Mik József polgármestert a közlemény. Az elöljáró szerint nem lesz könnyű a kölcsönt visszafizetni, a következő években minden egyéb beruházásról le kell mondania Borszék önkormányzatának, a más irányú fejlesztéseket pályázatokból valósítanák meg. Ezzel együtt a borszéki vezetés bízik abban, hogy a kezelőközpont beüzemelése ösztönző hatással lesz a magánbefektetőkre, és ezáltal növekedni fog a város bevétele is.
Amint arról már több ízben is írtunk, a borszéki kezelő- és wellnessközpont felépítését 2010-ben határozta el az akkori kormány. A 2011-ben elkezdett építkezésnek 2013-ban kellett volna befejeződnie, ám a 2012-es kormányváltással leállt a pénz folyósítása. Az elmúlt két évben Borszék önerőből és a Hargita Megyei Tanácstól kapott pénzalapsegítséggel végeztette el a nyáron 1000, télen 700 fős napi befogadóképességű központ állagóvási munkálatait: jelenleg a nyílászárók, tetőüvegek behelyezésénél tartanak.
A bankkölcsön felvételének ötlete 2014 decemberében fogant: ekkor még a Hargita Megyei Tanáccsal közösen, 2:1 arányban képzelte el a városvezetés a kölcsön felvételét – azonban ezt a megoldást a törvénykezés nem teszi lehetővé: a megyei testületnek előbb tulajdonossá kell válnia a létesítménynél a városháza mellett. Ezért, a szükséges törvénymódosítás indítványozásával, a borszékiek 2015 tavaszán mozgalommá alakulva küzdöttek a létesítmény befejezéséért: a helyiek aláírásukat adták, hogy igénylik az építkezés befejezését.
Online petíciót is indított a helyi fiatalok képviselete és a turisztikai szövetség a beruházás széles körű előnyeinek ismertetésével, a törvénymódosítás azonban 2015 végéig sem történt meg – így a Hargita megyei közgyűlés annyit tehetett Borszékért, hogy a megye sürgősségi alapjából utalt ki egy jelentősebb összeget állagmegóvásra, a félkész épület konzerválásához.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
szóljon hozzá!