Hirdetés

Kiáll a biztosítók mellett a Pénzügyi Felügyelet

„Néhány elszigetelt példától eltekintve”, a kötelező gépjármű-biztosítást (RCA) áruló kilenc romániai biztosítótársaság betartotta azt a decemberben tett ígéretet, miszerint ebben az évben a 2015 júniusában jegyzett értékhez képest legfeljebb 50 százalékkal emelik a kötvények árát – mutatott rá a Pénzügyi Felügyelet (ASF). 

2016. január 13., 15:512016. január 13., 15:51

A hatóság ezt annak kapcsán közölte, hogy a romániai közúti fuvarozókat tömörítő egyesület (COTAR) a napokban arról számolt be: a megállapodás ellenére a cégek 50 százaléknál nagyobb mértékben drágítottak. Az ASF ennek nyomán kedden találkozott a kilenc – RCA-kötvények értékesítésére engedéllyel rendelkező – biztosító képviselőivel: a megbeszélés keretében azt ellenőrizték, hogy a januártól érvényes díjszabások eleget tesznek-e a tavaly december 22-én aláírt megállapodás feltételeinek.

A hatóság rámutatott: a vállalkozások nem emelték 50 százaléknál nagyobb mértékben az árakat, sőt az autótulajdonosok további kedvezményekre is számíthatnak, hiszen ettől az évtől eltörölték azt a maximális plafont, amennyivel a cégek eddig csökkenthették áraikat a különböző akciók keretében. Az ASF ugyanakkor hangsúlyozta: előfordulhat, hogy ennél komolyabb áremelés történt, mert bizonyos árakat különféle kritériumok alapján automatikusan ad meg az informatikai program, de ezek elszigetelt esetek.

A keddi megbeszélésen Mişu Negriţoiu, a hatóság elnöke, Marius Vorniceanu alelnök, valamint a biztosítási szektort felügyelő csoport vett részt. Jelen voltak emellett az Allianz-Ţiriac, az Uniqa, az Asirom, a Carpatica, a City Insurance, z Euroins, a Generali, a Groupama és az Omniasig biztosítótársaság képviselői. Negriţoiu úgy nyilatkozott: folyamatosan figyelik a kötelező autóbiztosítási piacot, és a továbbiakban is arra buzdítják a fuvarozókat, hogy jelezzék, amennyiben rendellenességeket tapasztalnak.

Az illetékesek arról is beszámoltak, hogy a decemberben aláírt protokoll nyomán szakértői csoportot hoztak létre, amelyben mind a biztosítókat, mind a fuvarozókat tömörítő egyesületek képviselői részt vesznek. A csoport feladata, hogy javaslatokat tegyen az RCA-ágazat hatékonnyá és fenntarthatóvá tétele érdekében. „A szakértők által levont következtetéseket nyilvánosságra hozzuk, amint előrelépés történik az ügyben. A Pénzügyi Felügyelet addig is folytatja az érintett felekkel való párbeszédet” – olvasható az ASF közleményében.

A felügyelet egyébként szerdán elfogadta az RCA-kötvényekre vonatkozó szabályzatot módosító tervezetet, amellyel arra kötelezik a biztosítókat, hogy a díjszabásokat egyenes arányban változtassák az egyes biztosított-kategóriákra jellemző kárkockázat alakulásával. A romániai biztosítókat és viszontbiztosítókat tömörítő egyesület (UNSAR) múlt héten azt közölte, hogy az RCA-kötvények árára vonatkozó bármilyen jellegű korlátozás alkotmányellenes.

Eközben az országos adóhatóság (ANAF) is jelezte, hogy nagyszabású ellenőrzésekre készül a kötelező gépjármű-biztosítási piacon. A Pénzügyi Felügyelethez közel álló források a Hotnews.ro hírportálnak úgy nyilatkoztak: az ANAF eddig példa nélküli akciót helyezett kilátásba, amelynek keretében nem azt vizsgálják, hogy a biztosítók naprakészen befizették-e az adókat és illetékeket, hanem az RCA-szerződéseket fogják ellenőrizni.

Az adóhatóság azt szeretné kideríteni: a vállalkozások kihelyezett tevékenységekkel csökkentették-e papíron nyereségüket, hogy ezzel indokolják a díjszabások drágítását. Az ANAF állítólag a Pénzügyi Felügyelet kérésére kezdeményezte az ellenőrzést, a Digi 24 hírportál megkeresésére azonban az ASF képviselői nem kívánták kommentálni az értesüléseket.

Nem lesz jövőre autópályadíj

Nem időszerű 2017-től bevezetni Romániában az autópályadíjat, mivel ezt egyelőre sem gyakorlati, sem elméleti szempontok nem indokolják – fogalmazott közleményében az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR).
Az intézmény rámutatott: figyelembe véve a koncessziós szerződés aláírásától kezdve a sztrádák felújítási időtartamágig a különböző eljárási szakaszokat, nem kivitelezhető az a román sajtóban tárgyalt értesülése, miszerint 2017-től már díjszabást vethetnek ki az autópályák használatáért. A koncessziós szerződés egy olyan megállapodás, amellyel a kedvezményezett fél meghatározott időre bérbe vesz egy javat, amelyet megadott díjszabás ellenében enged használni. Az autópálya-kezelő társaság közlése szerint egyébként elvi szinten már tárgyalnak a leendő díjszabásokról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
Hirdetés