Hirdetés

Kiaknáznák Kovásznán a „turisztikai aranybányát”

Harminc éve rendszeresen jár egy izraeli pár Kovásznára gyógyulni – többek között erre is alapozva, erőteljesebben népszerűsítenék a háromszéki fürdőváros potenciálját a közel-keleti országban.

Bíró Blanka

2016. december 12., 16:422016. december 12., 16:42

Ennek jegyében november végén tizennégy izraeli újságíró látogatott Romániába, és Kovásznát is útba ejtették – tájékoztatott Herman Rosner. Az Utazási Irodák Országos Szövetsége igazgatótanácsának helyettes tagja lapunknak elmondta, személyesen lobbizott azért a Romániai Idegenforgalmi Hatóságnál, hogy Kovászna is bekerüljön az izraeliek útitervébe. 

Az újságírók Bukarestbe érkeztek, majd a Prahova völgyében nézelődtek; Sinaia, Brassó, Brassópojána, Törcsvár, majd Segesvár után Kovásznára is eljutottak, ahol elsősorban a természetes gyógyászati lehetőségeket térképezték fel. Meglátogattak egy kezelőközpontot, és egy idén felújított szállodát, ahová különben már több mint négy évtizede járnak az izraeli turisták.

Rosner elmondta, a látogatás egyik emlékezetes pillanata volt, amikor az újságírók találkoztak a szintén izraeli Cohen házaspárral, Raymond és Mazal Cohen 33 éve, évente kétszer is igénybe veszi a kovásznai gyógykezelést. Harminchárom évvel ezelőtt a feleségnek ajánlották a mofettás, borvizes kezelést, és az annyira bevált, hogy azóta visszajáró vendégek. Arra is rámutattak, hogy 33 év alatt sokat fejlődött a település, és sokat javult a szolgáltatások minősége is, valamint hogy nagyon kevesen tudják, milyen jótékony hatása van a mofettának, vagy éppen az ásványvizes kúrának. 

Rosner szerint a fürdőváros „egy turisztikai aranybánya”, hiszen amint ő azt le is védette, az „ezer egészségforrás városa”. A turisztikai szakember szerint a kovásznai gyógykezelés hatékonysága három pilléren nyugszik: a negatív ionokban gazdag levegőn, a mofettákon és a Kovászna-módszeren, amely a hagyományos szívgyógyászatban használt kezelési módokat ötvözi a kovásznai jellegzetességekkel.

„A gyógyturizmus a fenntartható fejlődés motorja lehet a térségben, hiszen Kovászna  természeti adottságait nem lehet sem elvinni, sem máshol rekonstruálni” – véli Rosner. Rámutatott, Európa szerte a szív- és érrendszeri megbetegedések első helyen állnak az elhalálozások okai között, Romániában a lakosság 40 százaléka magas vérnyomással küzd, a Kovászna-módszerrel pedig 50 százalékkal csökkenthető a gyógyszerfogyasztás, és így is a normális szinten tartható a vérnyomás. Magyarországon mindössze két mofetta van, Kovásznán 14, ebből kilencben borvíz is folyik – irányította rá a figyelmet a turisztikai szakértő. Kiemelte, a természetes gyógymódok mellett, Kovásznán egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a különböző szabadidős programokra is. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés