HIRDETÉS

Megcsappant a töltőállomások forgalma az üzemanyag-drágulás nyomán

2017. november 07., 13:38

Az üzemanyagok kiskereskedelmi értékesítése nyers adatként 9,8 százalékkal, szezonalitással kiigazítva pedig 2,3 százalékkal visszaesett szeptemberben az előző hónaphoz mérten, miután szeptember 15-étől nőtt mind a benzin, mind pedig a gázolaj jövedéki adója.

Fotó: Sándor Csilla

A bukaresti döntéshozók alig jelentették be adóemelési szándékukat, rögtön drágulásnak indult mind a gázolaj, mind pedig a benzin. A hivatásos fuvarozók pedig már a tervek közlésekor azzal fenyegetőztek, hogy drágulás esetén, amikor csak tehetik, külföldön fognak tankolni, az áremelkedés ugyanis sokuk számára csődhöz fog vezetni.

Mint az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, az idei év kilencedik hónapjában augusztushoz képest csökkentek a kiskereskedelmi eladások.

HIRDETÉS

A mutató összességében véve – nyers adatként – 4,9 százalékkal zsugorodott, miután 9,8 százalékkal visszaestek az üzemanyag-eladások, 5 százalékkal kevesebb élelmiszert, italt és dohányipari terméket értékesítettek, mint ahogy a nem élelmiszer-jellegű áruk esetében is 1,9 százalékos visszaesést mértek.

A kiskereskedelmi forgalom szezonalitással kiigazítva összességében 0,5 százalékkal nőtt szeptemberben az előző hónaphoz mérten, miután az élelmiszerek, italok és dohányipari termékek értékesítése esetében 0,9 százalékos bővülést regisztráltak, s a nem élelmiszerek eladása is 0,2 százalékkal gyarapodott. Az üzemanyag-eladások ellenben 2,3 százalékkal visszaestek.

Az első kilenc hónapban eközben 9,8 százalékkal nőtt  a kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi azonos időszakhoz képest. 

A kiigazított érték szerint a bővülés 8,8 százalék volt. A nem élelmiszerek értékesítése 12,5 százalékkal nőtt, az üzemanyag eladása 11,8 százalékkal bővült, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése  5,6 százalékkal gyorsult. Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 13,7 százalékkal nőtt a tavalyi kilencedik hónaphoz képest, a szezonális és naptári hatással kiigazítva a bővülés 12,9 százalék volt.

Tavaly egész évben 13,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom 2015-höz viszonyítva,

miután a bukaresti hatóságok több lépcsőben csökkentették az általános forgalmi adót. Az elemzők arra számítanak, hogy az idén lassulni fog a kiskereskedelmi forgalom bővülése, de így is a belföldi fogyasztás marad a gazdasági növekedés fő hajtóereje. A kormány az idén 5,6 százalékos GDP-bővülést remél.

Több pénzt kérnek vissza a fuvarozók

A Romániai Közúti Szállítók Országos Szövetsége (UNTRR) hétfőn felszólította a kormányt, hogy mielőbb kezdeményezzen egy új, az üzemanyagok után befizetett jövedéki adó egy részének visszajuttatását célzó eljárást. Közleményükben kiemelték, ezúttal nem a korábbi 4 centet várják vissza bankszámlájukra, hanem 5 centet kérnek, ami által a gázolaj nem lenne drágább, mint Magyarországon. „Minden kamion, amelyik már nem Romániában tankol, hússzor nagyobb közvetett kárt okoz az állami költségvetésben, mint az extra jövedéki adóból visszakért összeg” – hívják fel a figyelmet közleményükben a fuvarozók.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS