2011. március 24., 09:162011. március 24., 09:16
A 2007-es csúcsévben a Kelet- és Közép-Európában, valamint Dél-Európa keleti részén meglevő 270 bevásárlóközpontból 2010 végére 150 maradt. „Az idő, amikor minden nagy építési vállalkozás kereskedelmi ingatlan fejlesztésébe kezdett, lejárt” – véli a RegioPlan. Ugyanakkor a válság óta tervezett bevásárlóközpontok tervezése átgondoltabb a korábbinál. A magas népsűrűséggel rendelkező és a válság alatt viszonylag stabil gazdasági fejlődésű körzetek és országok a válság alatt is vonzó befektetési terepek maradtak a bevásárlóközpontok létesítése szempontjából. Ezek közé tartozott Lengyelország, Németország és Törökország is, ahol számított az is, hogy a bevásárlóközpontok korábbi sűrűsége viszonylag alacsony volt. Ezzel szemben különösen sok projektet „adtak fel” Oroszországban, Ukrajnában, Szerbiában, Romániában és Horvátországban. Oroszországban például 37 bevásárlóközpont-projekt állt le. Abban, hogy a piac kezd magához térni, két dolognak van szerepe a RegioPlan szerint. Az egyik, hogy az újonnan tervezett bevásárlóközpont-projektek minőségileg jobbak a korábbiaknál – vagyis a mennyiségi szemléletet a minőség váltotta fel–, a másik az, hogy a hitelpiac ismét élénkül a vizsgált térségben.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!