
Fotó: Gecse Noémi
Több mint 2,5 millió romániai munkavállaló nettó 1000 lejnél is kevesebbet keres havonta, további mintegy egymillió alkalmazott pedig 1000 és 1500 lej közötti összeget vihet haza – derült ki a munkaadók által a munkaügyi minisztériummal közölt hivatalos adatokból.
2016. augusztus 09., 19:192016. augusztus 09., 19:19
A Profit.ro hírportál által közölt statisztika szerint 1,9 millió teljes munkaidős és 650 ezer részmunkaidőben dolgozó alkalmazott fizetése bruttó 1400 lej vagy ennél kisebb, ez azt jelenti, hogy az illetékek és különféle hozzájárulások levonása után legfeljebb 1000 lej fizetést kapnak kézhez.
Az adatokból ugyanakkor kiderült, hogy közülük 1,45 millió munkavállalónak havonta alig nettó 750 lejes fizetésből kell kijönnie. Az összeállítás arra is rámutat: országos szinten 1,3 millió alkalmazott keres havonta nettó 1400 és 2800 lej közötti összeget. További 360 ezer munkavállaló 2800–4200 lejt vihet haza, 189 ezren 4200 és 7000 lej közötti összeget kapnak kézhez, míg nettó havi 7000 lej fölötti bért mintegy 100 ezren kapnak.
Fontos azonban megemlíteni, hogy az adatok csak a hivatalosan bejelentett munkavállalók adatait tartalmazzák, akiknek bére után jövedelemadót és társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnek. A Pénzügyi Tanács szerint viszont Romániában legalább 1,5 millióan dolgoznak feketén, sőt a hivatalos statisztikában szereplők közül is számos alkalmazott többet keres a valóságban, mint amekkora összeg a papíron szerepel.
A hírportál szerint az éves statisztikákból jól kitűnik, hogy noha a kormány évente kétszer is emeli a minimálbért – a 2014-es bruttó 800 lejhez képest jelenleg 1250 lej a legkisebb garantált fizetés –, egyre több munkavállaló bére súrolja az alsó határt, mivel országos szinten a béralap nem igazán bővült. A munkaerőpiac fejlődését ugyanakkor az is gátolja, hogy Romániában tetemes illetékeket, hozzájárulásokat kell befizetniük az alkalmazottak után a munkaadóknak: a Profit.ro szerint az ilyen költségek a nettó bér 75–80 százalékát is elérik. Így noha az európai uniós tagállamok közül – Bulgária után – Romániában a legszerényebbek a fizetések, mégis itt szedik be a legtöbb adót a bérek után.
Mindez egyenes következménye annak többek között, hogy a nyugdíjasok száma immár meghaladja a hivatalos munkavállalókét, és ugyan a nyugdíjpénztárhoz való hozzájárulás ugyancsak magas, az ebből származó összeg csak a nyugdíjasoknak járó összeg 70 százalékát fedezi. Szakértők szerint a nyugdíjasok száma a következő években csak növekedni fog, eddig pedig egyetlen kormány sem dolgozott ki hatékony megoldást az ezzel járó kiadások hosszú távú fedezésére.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!