Hirdetés

Kevés a székelyföldi „hagyományos termék”

Főként a pékek ragaszkodnak ahhoz, hogy hagyományos termékként bejegyeztessék az általuk készített pityókás házikenyeret, de egyébként kevés székely terméket találunk a lajstromban.

Bíró Blanka

2017. január 12., 13:472017. január 12., 13:47

2017. január 12., 17:042017. január 12., 17:04

Nem törekednek a székelyföldi termelők, hogy megszerezzék a hagyományos termék minősítést. Leginkább a székely pékek tartják fontosnak, hogy bekerüljenek az országos jegyzékbe, Hargita és Kovászna megyében a legtöbb bejegyzett hagyományos termék a pityókás házikenyér.

Nem tartják fontosnak

Hargita megyében mindössze három termelő három termékre szerezte meg a minősítést, mind a három házikenyér, mondta el lapunknak György Erzsébet, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság hagyományos termékek bejegyeztetésével foglalkozó szakembere. Kifejtette, megváltozott a törvény, a szörpök, lekvárok, sajtok készítői már nem tartják fontosnak, hogy bekerüljenek az országos jegyzékbe, egyszerű termelői engedéllyel is értékesíthetik a termékeiket, így nem látják értelmét, hogy ezt is „lepapírozzák\".

Háromszéken jobb a helyzet

Kovászna megyében valamivel jobb a helyzet, de ott is a házikenyér tarol. Az országos jegyzékben 24 háromszéki hagyományos termék szerepel, ezek között a legtöbb a pityókás házikenyér, de tejtermékek, és gyümölcskészítmények is megkapták a minősítést. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság adatai szerint az elmúlt évben csak egy bodoki és egy kézdiszentkereszti pékség váltott ki hagyományos minősítést pityókás házikenyérre, és egy uzonkafürdői házivaj-gyártó terméke került be a jegyzékbe. Az új törvénykezés 2014-es életbelépése után hét házikenyér-, illetve kürtőskalács-sütő, gidófalvi sajt- és tejtermék-előállító, valamint gyümölcsdzsem- és szörpkészítők igényeltek hagyományos minősítést.

Megtizedelte a törvény a listát

Mint ismeretes, 2014 végén újraszervezték a hagyományostermék-mozgalmat, arra hivatkozva, hogy az addigi törvénykezés túl megengedő volt, aki kérte, általában meg is kapta a minősítést. Az akkori törvénykezés alapján Romániában 4400 hagyományos terméket tartottak nyilván, de miután megszigorították a törvényt, közel tizedére csökkent ezek száma, a mezőgazdasági minisztérium adatai szerint jelenleg mindössze 556 terméknek adták meg ezt a minősítést. Szakértők szerint a korábbi rendszer tényleg hibás volt, azok a termelők, akik valóban hagyományos módszerrel állították elő a termékeiket, nem jutottak előnyhöz.

A jelenleg érvényben lévő jogszabály ugyan megtizedelte a hagyományos minősítéssel rendelkező termékeket, de az a nagy előnye, hogy a gyártónak nem kell megfelelnie az európai uniós követelményeknek, hanem valóban a régi, hagyományos módon állíthatja elő termékeit. Jelenleg az a termék számít hagyományosnak, amely igazoltan romániai alapanyagokból, legalább 30 éves recept alapján, hagyományos technológiával készül, és szabályozzák a mennyiséget is. A mezőgazdasági igazgatóságok székhelyén fogadják azokat a termelőket, akik mégis bekerülnének az országos jegyzékbe, az eljárás ingyenes, egy élelmiszeripari mérnök segít összeállítani a szükséges dokumentációt, de hagyományos receptek felkutatásában is nyújtanak támogatást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés