Hirdetés

Két újabb aranybánya nyitását jelentette be Traian Basescu

Mielőbb b e kell indítani a verespataki aranykitermelést – jelentette ki Traian Basescu a közszolgálati televízióadó egy műsorában. Az államfő szerint az államnak sürgősen új aranytartalékra van szüksége, ahhoz, hogy a Nemzeti Bank tartaléka elérje a 200 tonnát. Az államelnök kijelentette: ennek érdekében Romániában két újabb kitermelést is beindítanak, romániai vállalkozókkal. „Egyik helyen 50, másik helyen pedig 54 tonna arany található” - mondta Basescu, anélkül, hogy részletesebb információkat adott volna.

2011. augusztus 23., 15:182011. augusztus 23., 15:18

Basescu szerint mindössze gyakorlatias okokból támogatja a verespataki bányatervet: az  arany ára az elmúlt időszakban stabilan növekvő trendet követ, ellentétben a különböző ingadozó árú valutákkal. 

Romániának jelenleg 103 tonna aranytartaléka van, ezt akarják 200 tonnára emelni a következő években a verespataki illetve az államfő által említett két újabb kitermelés megnyitásával. 

A verespataki hegyek a szakemberek szerint 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejtenek. A kanadai-román Rosia Montana Gold Corporation ezt 20 év alatt szeretné kitermelni, az állami részesedés mindössze négy százalékos – vagyis 12 tonnányi nemesfémet  kerülne a Nemzeti Bank tartalékaiba. Basescu ellenben már korábban is kijelentette, hogy újra kell tárgyalni az RMGC-vel kötött szerződést, amely előnytelen a román államnak. Hasonlóan vélekedett Emil Boc miniszterelnök is az elmúlt napokban, amikor  a szerződés újratárgyalása mellett fogalt állást.

Borbély László környezetvédelmi miniszter kedden közleményben jelentette be: a bányaterv csak akkor kap zöld jelzést a minisztériumtól, ha az RMGC betartja a bányászatra vonatkozó szabályozást. A dokumentum szerint augusztus közepén értesítették az RMGC-t, hogy szorítsák a mérési határszint alá a cián tervezett mennyiségét a zagytározóban.




 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés