
A feketemunka is alakítja az átlagbért – fogalmazta meg keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor. A Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója szerint a székelyföldi bérek azért is alacsonyak, mert Hargita és Kovászna megyében a vállalkozók tisztességesen fizetik az adókat, törvényesen foglalkoztatják alkalmazottaikat, ezért nagyobbak a kiadásaik, mint azoknak, akik feketén dolgoztatnak.
2016. július 19., 19:102016. július 19., 19:10
2016. július 19., 20:422016. július 19., 20:42
Mint hangsúlyozta, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyző ügynökségnél kétszer akkora a bevétel, mint a költségek. Június hónapban hatmillió lejnyi munkanélküliségi hozzájárulást fizettek be a háromszékiek, miközben munkanélküliségi segélyre, a nyilvántartásban lévők biztosítására, a különböző szubvenciókra és tanfolyamokra, illetve az ügynökség működési költségeire ennek a felét költötték, a fennmaradó 3 millió lej pedig az államkasszát gazdagította.
A sajtótájékoztatón elhangzott, Kovászna megyében 4,69 százalékos a munkanélküliségi ráta, miközben több romániai megyében ez meghaladja a 10 százalékot, így Vasluiban 11, Teleormanban 10,5 és Mehedinţi megyében 10 százalékon áll. „Nyáron nem természetes az ilyen nagyarányú munkanélküliség, hiszen ebben az időszakban több az idénymunka, így fennáll a gyanú, hogy nem foglalkoznak a munkaszerződés aláírásával, feketén foglalkoztatják az embereket\" – kommentálta a statisztikai adatokat Kelemen Tibor.
Rámutatott, a déli megyékben a magas átlagbér azzal is magyarázható, hogy a vállalkozók például két személyt alkalmaznak „igazgatói fizetéssel\", és mellettük tízet foglalkoztatnak feketén. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy most van a jó alkalom a foglalkoztatottság növelésére, hiszen a választások után a polgármesterek is bátrabban elvágják a szociális segélyt, ha az érintettek nem közmunkáznak, így aki minden jövedelem nélkül marad, rákényszerül arra, hogy munkát vállaljon.
„Országos szinten mintegy 400 ezer potenciális munkavállaló szerepel a nyilvántartásokban, viszont a többségüket nem alkalmazzák, mert nemcsak szakképzetlenek, hanem írástudatlanok, és nehezen betaníthatók. A nagyvállalatok folyamatosan kérik az ügynökségtől az igazolást, hogy nem tudnak számukra munkaerőt kiközvetíteni, és ezzel próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, hogy egyszerűsítse a nem EU-s tagországokból beáramló személyek munkavállalási feltételeit, ám erre egyelőre még nincs politikai akarat\" – fogalmazta meg Kelemen. Éppen ezért – tette hozzá – folyamatosan szervezik a börzéket, találkozókat, de ezek hatását nem tudják lemérni, mert a munkáltatók inkább csak piackutatásra használják az ilyen alkalmakat, helyben nem vesznek fel senkit.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!