Hirdetés

Kanadaiaké lett a fekete-tengeri olaj

A kanadai vállalat került ki győztesként abból a román kormány ellen folytatott évek óta tartó háborúból, amely a fekete-tengeri olaj- és gázkincs feltárására és kitermelésére kötött szerződés körül robbant ki. Az ásványtartalékok országos ügynöksége (ANRM) hosszas huzavona után november végén megadta a Sterling Resources Ltd.-nek a kutatási és kitermelési engedélyeket, elismerve ezzel a kanadai cég jogait a vitatott területek felett – tájékoztatta lapunkat Mark Beacom, a Sterling Resources Ltd. alelnöke.

Túrós-Bense Levente

2011. december 05., 07:352011. december 05., 07:35

„Örömünkre szolgál, hogy sikerült véget vetni a Sterling és a román kormány közötti vitáknak, az engedélyek birtokában a Sterling és partnerei hamarosan megkezdhetik a kutató- és kitermelőmunkálatokhoz szükséges eszközök beszerzését. A szénhidrogének kiaknázása hosszas előkészületeket igényelnek, a fúrásokat várhatóan 2012 második felében kezdhetjük majd el” – fogalmazott Beacom. Hozzátette: az RPS Energy tanácsadó cég becslése szerint a Midia és a Pelikán övezetekben található Ana és Doina lelőhelyekből akár 32 milliárd köbméter fölgáz és 310 millió hordó kőolaj is kiaknázható.

Adták-vették a kitermelési jogokat

A homályba vesző történet még a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor a Petre Roman vezette kormány az akkor még állami tulajdonban lévő Rompetrolra ruházta a fekete-tengeri kiaknázási jogokat. Egy évvel később az állami cég a kormány felhatalmazásával 30 évre átruházta jogait a brit Enterprise Oil Exploration Ltd.-re és a kanadai Canadianoxy Ltd-re. Miután a Petromot privatizálták, a talajkincsek kiaknázásának felügyeleti jogait az ANRM vette át, ekkor került képbe a Sterling. A kanadai cég egy offshore vállalaton keresztül szerezte meg, majd ruházta át a jogokat romániai leányára, a Midia Resources Kft.-re.

Ünneplés helyett feketeleves

A botrány azonban csak 2009. robbant, ekkor derült ugyanis ki az Emil Boc vezette kabinet számára, hogy az Ukrajnától a hágai döntést követően frissen megszerzett 9700 négyzetkilométeres kiterjedésű fekete-tengeri kontinentális talapzat és a Kígyó-sziget alatt rejlő szénhidrogénkincs egy részének kitermelési joga idegen kézben, azaz a Midia Resources birtokában van. A kormányfő mindent megpróbált, hogy Románia számára az előző kormány által aláírt koncessziós szerződést semmisé nyilvánítsa. Călin Popescu-Tăriceanu előző kormányfőt egyesen azzal vádolta, hogy az ANRM akkori elnökével, Bogdan Găbudeanuval együttműködve, mandátumának utolsó napjaiban játszotta a kanadaiak kezére a kitermelési jogokat, még azelőtt, hogy a bíróság Románia javára döntött volna. Găbudeanut még 2009 februárjában menesztették.

Tăriceanu rágalmazásért tavaly nyáron beperelte Bocot, mivel állítása szerint a kormányfő nyilvánosan tolvajnak nevezete őt. Boc úgy védekezett, hogy szerinte a Sterlinggel kötött előnytelen szerződés jelentős bevételveszteséget okozott a román államnak, ezért Tăriceanu  tette leegyszerűsítve akár lopásnak is minősülhet. A 1992-ben aláírt konceszsziós szerződéshez 2008-ban csatolt záradék szerint a román állam már csak évi járadékra jogosult, ami a majdani bruttó olajtermelésnek a 3,5–13,5 százalékát, a bruttó gáztermelésnek pedig a 3,5–13 százalékát teszi ki. Az alapszerződés szerint viszont a román államot a termelés 45 százaléka illette volna meg.

A bukaresti bíróság október közepén zárta le a két politikus közötti vitát, amikor úgy döntött: a Tăriceanu  által felhozott vádak alaptalanok.

Fejek hulltak a Petromnál

Eközben a kitermelési jogok átjátszásával vádolt Rompetrol vezetősége közleményben határolódott el az eseményektől. Dinu Patriciu, a Rompetrol Group vezérigazgatója politikai manipulációval és valótlan teóriák gyártásával vádolta a kormányt. Patriciu kijelentette: a híresztelések pusztán a KazMunaiGaz (a Rompetrol többségi tulajdonosa) és személye ellen indított politikai támadások, melyeket a vállalat hitelének aláásására terveltek ki. A heves cáfolatok ellenére kiderült, hogy a Rompetrol leányvállalatának, a Rompetrol Well Services igazgatótanácsának tagját, Nicolae Viduţot jelentős érdekeltségek fűzték a Midia Resources Kft.-hez. A napvilágra került hírrel egy időben a román üzletember beadta felmondását, elmondása szerint pusztán azért, hogy a Rompetrol jó hírén ne essen csorba.

Nemzetközi porondon követelte jussát a Sterling

A kanadai cég eközben megelégelve a több éve tartó állóháborút, idén júniusban úgy döntött: a két ország által korábban aláírt, a gazdasági kapcsolatokat erősítő keretszerződésben foglaltak szerint hivatalosan is vitarendezési eljárást kér ez ügyben.

A Sterlinget emellett azzal is vádolták, hogy egyedül képtelen lenne kitermelni a jelentős mennyiségű földgázt és kőolajat, nincsenek ugyanis megfelelő szakemberei és technikája sem. A Sterling akkor úgy védekezett, hogy a kitermelésbe olyan partnereket tervez bevonni, akiknek megfelelő tapasztalatuk és erőforrásaik vannak a szénhidrogének mélytengeri kiaknázásában. Az ANRM múlt pénteki döntésében a Sterling által a partnerei javára átruházott részesedésekre is rábólintott. Eszerint a fekete-tengeri Midia és Pelican övezetek kitermelési joga 60 százalékban a Sterlingé, 20 százalékos részesedése van továbbá a Petro Ventures Europe vállalatnak, és 15 százaléka van a Gas Plus International cégnek is, fogalmazott Beacom.

A Calgaryban bejegyzett Sterling Resources Ltd. olaj- és gázipari vállalatnak Románia mellett érdekeltségei vannak az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Hollandiában, a céget a torontói értéktőzsdén SLG szimbólum alatt jegyzik.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
Hirdetés