2011. október 14., 08:112011. október 14., 08:11
A szövetség tagjai közleményükben kifejtették: a politikai osztály döntése nem jogos, megszegi ugyanis Románia alkotmányának egyik alapelvét. „A honatyák nem módosíthatják az igazságszolgáltatási szervek döntéseiben rögzített határidőket a hatalmon lévő politikai pártok pillanatnyi érdekeihez igazodva. Az illetékesek az ország jogállamiságát kérdőjelezik meg. A parlament mint a demokrácia alapintézménye, nem járhat el törvénytelenül” – vélekedett Bogdan Iuliu Hossu, az Alfa Kartell elnöke. A szakszervezet tagjai hatalommal való visszaélésnek tekintik az eljárást, amely szerintük az ország minden közalkalmazottját sérti.
Hangsúlyozták: a PDL, valamint az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) tagjai nem választóik jogait képviselik, hanem saját pártjaik érdekeit tekintik elsődlegesnek. Mircea Duşa, a PSD képviselőházi frakciójának vezetője eközben bejelentette: pártja az alkotmánybíróságon fog keresetet benyújtani az elfogadott törvénytervezet ellen. „A döntés megszegi a munkatörvénykönyv és az alkotmány több előírását, erre Románia főügyésze is felhívta a figyelmünket” – mutatott rá a politikus.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a parlament döntése átütemezte a peres úton visszaszerzett pénzösszegek kifizetését, ezek utolsó részleteit csak 2016-ban kapják meg az érintett közalkalmazottak.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.