2012. január 17., 09:032012. január 17., 09:03
Vona Gábor az M1 Ma reggel című műsorának tegnapi adásában képmutatónak nevezte José Manuel Barroso európai bizottsági elnök és az egész Unió Magyarországgal kapcsolatos hozzáállását, szerinte példát akarnak statuálni az országgal, hogy nincs joga az „épülő Európai Egyesült Államokban” a saját útját járnia. Az ellenzéki pártvezető szerint Magyarország nemhogy betartja, hanem általában túlteljesíti a szabályokat, míg a többi állam sok esetben „fittyet hány ezekre”.
Nem tartja helyesnek a kormány gazdaságpolitikáját, de ezt a kormányt azzal vádolni, hogy akár a magyar társadalom megtakarításának a rovására nem próbálta meg a költségvetési irányt tartani, nem lehet – mondta. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tegnap azt követelte, hogy a Jobbik a zászlóégetés miatt haladéktalanul hívja vissza európai parlamenti képviselőit.
Mint írták, az utóbbi időkben hazánkra nehezedő példátlan nemzetközi nyomást figyelembe véve, rendkívül károsnak tartják, hogy az Európai Parlamentben képviselettel rendelkező magyarországi parlamenti párt képviselői ilyen „primitív módon nyilvánítanak véleményt egy nemzetközi szervezetről”, amelynek Magyarország is tagja. A Budapesti Rendőr-főkapitányság zászlóégetéssel kapcsolatos feljelentése egyébként tegnap megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.